Így búcsúzott Felipe

2020-01-06 21:11:42
Kisvárda FC

Emlékezetes 18 hónapot töltött csapatunknál a brazil kapus.

Immár hivatalos tény, hogy Felipe nem folytatja pályafutását Kisvárdán. Az is lehet, hogy klubunk volt az utolsó, amelynek színeiben pályára lépett a 35 éves kapus, aki mély nyomokat hagyott a kisvárdai szurkolókban és talán a magyar futballban is. Utóbbira utal, hogy a teljesítményéről többször is elismerően írtak és beszéltek, később hetekig témát jelentett a nyári szabadságának meghosszabbítása, amely után újra kiharcolta helyét a csapatban. A téli szünet előtt két héttel, a Honvéd elleni meccsen megsérült, akkor még úgy tudtuk, azzal a szándékkal utazik hazájába, Brazíliába, hogy műtétnek vesse alá magát. Az orvosi beavatkozás elmaradt, Felipe sem tért vissza, az okokról a Révész Attila sportigazgatónak címzett levelében írt. Ebből idézünk most.

„Felelősségteljes döntést hoztam, és szeretném közölni, hogy nem térek vissza Kisvárdára – áll Felipe soraiban. – Ez a megfelelő pillanat, hogy kimondjam, és nem vagyok tőle boldog, de be kell látnom, nem tudnék azon a szinten teljesíteni, ahogy elvárnák tőlem, és ahogy elvárnám azt magamtól. Az elmúlt 18 hónapban nagyon sokat tanultam önöktől, cserében én is mindig a legjobbamat adtam minden egyes mérkőzésen és edzésen. A motivációm is megváltozott, a térdem sincs a legjobb állapotban, harmincöt évesen más alternatívákat is kell keresnem, mint amit a futball biztosít számomra, szeretnék több időt tölteni a családommal is. Ne gondolják, hogy az áll a háttérben, hogy máshol szeretném folytatni a pályafutásomat, ennek jeleként a játékjogom felszabadítását sem kérem. Végezetül szeretnék mindent megköszönni a Kisvárdán töltött időszakért, és további sok siker kívánni a csapatnak. Remélem, számíthatok a megértésükre, minden jót kívánok!”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló