Házon belüli a megoldás

2018-07-31 16:49:42
Kisvárda FC

Egyelőre ideiglenesen Kocsis János és Erős Gábor irányítja a felnőttcsapat szakmai munkáját Révész Attila sportigazgató felügyelete mellett.

Mozgalmas volt a kedd délután a vártkerti sporttelepen. Kondás Elemér vezetőedzővel a vezetőség szóban megállapodott a szerződésbontás feltételeiről, az edzés előtt pedig csapatgyűlés vette kezdetét.

„A játékosokkal ismertettem az új felállást, amely szerint Kocsis János készíti fel a csapatot a következő mérkőzésre Erős Gábor segítségével, az én szakmai felügyeletem mellett – mondta a négy fal között elhangzottakról Révész Attila sportigazgató. – Ez ideiglenes felállás, miközben keressük a végleges megoldást a vezetőedzői szerepkörre. Az Újpest ellen még biztos, hogy így készülünk. Elmondtam az elvárásainkat és azt, hogy sokkal szigorúbban szankcionáljuk majd a fegyelmezetlenségeket, mint eddig.. A meccselés Kocsis János feladata lesz, de a kispadon én is helyet foglalok majd, már csak azért is, mert a jelenlegi stábból én rendelkezem pro licenccel.”

A szakmai stáb tovább bővült: az eddig az utánpótlás területén dolgozó Vas Dávid a felnőttek erőnléti felkészítéséért is felel, Oláh Dávid pedig elemzőként dolgozik a csapattal.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló