Három év alatt három feljutás

2018-05-25 11:25:49
Kisvárda FC

Heffler Norbert a Mezőkövesd és a Balmazújváros után a Kisvárdával került az NB I-be

A feljutást ugyan a pályán kellett kiharcolnia a Kisvárda Master Good csapatának, de meglehet, már akkor eldőlt a gárda sorsa, amikor a nyáron leigazolta Heffler Norbertet. Amikor Várdáról Mezőkövesdre került Cseri Tamás, akkor azon az ügyleten belül érkezett a szabolcsi klubhoz a középpályás, aki az előző két évben előbb a Mezőkövesd, majd a Balmazújváros (kölcsön)játékosaként volt tagja feljutó csapatnak.

– A Mezőkövesddel kiharcolt feljutás után előbb Nyíregyházára kerültem kölcsönbe, aztán a tavaszi szezonra Balmazújvárosba, ahol ugyancsak NB I-be jutott csapatnak lehettem tagja – mesélte pályafutása utóbbi éveiről Heffler Norbert. – Amikor Kisvárdára kerültem, akkor nem elsősorban abban gondolkodtam, hogy akár folytatódhat is ez a sorozat, de aztán egészen szépen alakultak a dolgok, és megérdemelten jutottunk fel.

Lehet különbséget tenni a három egymást követő feljutás között? Mennyire érzi magáénak a kisvárdai sikert a játékos, aki ebben az évben kevesebb lehetőséget kapott a bizonyításra?

– Mezőkövesden végigjátszottam az NB II-es évet, aztán a Balmazújvárosban szerzett góljaim összesen tizenhárom pontot értek a csapat számára, és a kevesebb játéklehetőség miatt talán ezt a kisvárdai sikert érzem a legkevésbé a magaménak – felelte a 28 éves futballista. – A csapat tagja voltam, ezért persze örülök a sikernek, de többet szerettem volna játszani. A nyáron lejár a szerződésem, egyelőre nem tudok semmit a folytatásról.

Ha esetleg úgy alakul, hogy Heffler Norbert távozik Kisvárdáról, akkor nem kell mást tennie egy feljutásra vágyó NB II-es csapatnak, mint szerződtetnie őt…


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló