Ezért nem játszott Lucas

2019-01-24 11:30:44
Kisvárda FC

Csapatkapitányunk az eddigi három felkészülési mérkőzésből kettőt is kihagyott – különböző okok miatt.

Nem ezt szoktuk meg tőle. Lucas Bertucci amióta Kisvárdán játszik, edzést is alig mulasztott, nemhogy mérkőzést. Az utóbbi két edzőmeccset (még Egyiptomban a Razgari ellenit és szerdán, a Tőketerebessel vívott összecsapást) azonban kénytelen volt kihagyni csapatkapitányunk, aki a csütörtöki edzésen már részt vett a fogvacogtató hidegben.

„Nem volt szerencsém az utóbbi időszakban – mondta Lucas már az öltözőfolyosón, miután a csütörtöki gyakorlást követően a játékosok beszöktek a melegbe. – Egyiptomban meghúzódott az izmom a combtőnél, ezért óvatosságból kihagytam a második meccset. Néhány napig könnyített edzést végeztem, és helyrejött a sérülésem, ám a hazaérkezést követően megfáztam, belázasodtam, így két napig ágyhoz voltam kötve. Emiatt hagytam ki a szerdai edzőmeccset, ám nem bírom a tétlenséget, és bár még szedek gyógyszert, csütörtökön edzésre jelentkeztem. Már sokkal jobban vagyok, bízom benne, hogy szombaton pályára tudok lépni.”


A fotón: Az előszezonban eddig egyedül az el-Gouna ellen lépett pályára Lucas


Következő mérkőzés
MTK Budapest
Kisvárda Master Good
Hidegkuti Nándor Stadion
2019-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
1-1
0-1
Diósgyőri VTK
Kisvárda, Várkerti Stadion
2019-04-13 17:00
OTP Bank Liga, 28. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk