Elköszöntünk Miriuta Lászlótól

2019-10-08 14:59:15
Kisvárda FC

A klub és eddigi vezetőedzőjének útjai kedden elváltak egymástól.

A Kisvárda Master Good csapatát üzemeltető Várda Labdarúgó Kft. vezetőségének közleménye:

„A mai nappal közös megegyezéssel szerződést bontottunk vezetőedzőnkkel, Miriuta Lászlóval. Klubunk és a vezetőedző futballról alkotott elképzelései különböztek, és elébe szeretnénk annak menni, hogy a felek között kialakult korrekt viszonyt a későbbiekben valami megfertőzze. A keddi megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy megköszönve Miriuta László nálunk végzett munkáját, elválnak az útjaink egymástól. Egyúttal ezzel is lehetőséget biztosítunk Miriuta Lászlónak, hogy a csapatunkkal elért jó eredményeket meglovagolva, a későbbiekben, akár már a közeljövőben új csapatot találjon magának. Ehhez és a további karrierjéhez is nagyon sok sikert kívánunk.”

Miriuta László ehhez annyit tett hozzá: „Sajnálom, hogy így alakult, de szeretném megköszönni a lehetőséget, amit Kisvárdán kaptam. Sok sikert kívánok a továbbiakban a csapatnak és a klubnak is, kívánom a szurkolóknak, hogy a folytatásban is sok örömüket leljék a csapat szereplésében.”

A hét első, kedd délutáni edzését Kocsis János és Bodnár László assisztensedzők valamint Szabó Attila kapusedző irányította.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló