Cseh szélső a holland ligából

2020-08-10 14:19:07
Kisvárda FC

Elsősorban a jobb oldalon vethető be a frissen igazolt légiósunk – fotókkal frissítve.

Az eredeti posztját tekintve jobbszélső Jaroslav Navrátil csapatunkhoz igazolt. A 28 éves cseh játékos a holland másodosztályú Go Ahead Eagles csapatában szerepelt az elmúlt bajnokságban, amelynek színeiben 29 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, azokon három gólt szerzett és hét gólpasszt adott.

Navrátil az elmúlt nyolc évet Hollandiában töltötte, miután hustopecei születésű futballista 2012-ben az élvonalbeli Heracles Almelo csapatához igazolt. Ott hat évet húzott le, onnan igazolt a denveteri székhelyű Go Ahead Eagleshez, amely korábban, még a hősidőkben (1917, 1922, 1930, 1933) négyszer nyerte meg a holland bajnokságot.

„Jól éreztem magam Hollandiában, kerestem annak a lehetőségét, hogy továbbra is abban az országban futballozzak, de végül a váltás mellett döntöttem – mondta Jaroslav Navrátil, aki már a szombati, Mezőkövesd elleni edzőmeccsünket is a helyszínen tekintette meg, majd vasárnap és hétfőn átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és azt követően írta alá szerződését. – Nem akartam még hazaigazolni Csehországba, kerestem a további kihívásokat, amelyhez remekül illett a Kisvárda megkeresése. Tudom, hogy kisvárosba érkeztem, ahol rendezettek a körülmények, szép a stadion, megfelelő az egészségügyi és az infrastrukturális háttér. Holland élettársam és másfél éves kisfiam azok után csatlakozik hozzám, hogy sikerült lakást találnom, addig is azután is igyekszem majd a lehető legjobban koncentrálni az itteni feladataimra.”

Legfrissebb szerzeményünk a 20-as számú mezt viseli majd Kisvárdán.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló