Tükör a farzsebben

– A Real Madrid edzője tudja már, hogy ki a Kisvárda edzője? – tudakoltuk Dajka Lászlótól, aki a spanyol Las Palmasban csapattársa volt a későbbi spanyol szövetségi kapitánynak, a Real Madrid kispadjára a világbajnokság előtt kinevezett Julen Lopeteguinak.

– Egyelőre nem, de rövidesen meg fogja tudni.

– Mikor beszélt legutóbb jó barátjával, Julen Lopetegiuval?

– Még a világbajnokság előtt. Amikor menesztették a válogatott éléről, mert bejelentették a Madridhoz szerződését, akkor is kerestem, de csak néhány mondatig jutottunk, arra kért, hogy erről a kérdésről máskor ejtsünk szót, így hát nem is zavartam. Fogok vele beszélni, mert nem kis fába vágta a fejszéjét – ő is.

– És ön?

– Én meg még nagyobba. Az egyik oldalon örülök, és nosztalgikus érzések kerítenek hatalmukba, hiszen huzamosabb ideig itt, Kisvárdán több mint negyven éve nem tartózkodtam. Hihetetlen látni azt a fejlődést és változást, ami a városban történt. Úgy alakult, hogy engem az élet, a futballélet elszólított innen. Először az ifjúsági válogatottság által Budapestre, a Honvédhoz kerültem, ahol nyolc évet húztam le. Aztán jött három év Spanyolországban, kettő Svájcban, utána pedig budapesti lakos lettem, és kezdődtek a kilencvenes évek elején az edzői iskolák. Ezeket szépen sorban elvégeztem, így kaptam egyre másra a feladatokat. Megmártóztam a futball minden osztályában, sok NB I-es és NB II-es meccs van a hátam mögött, irányítottam NB III-as csapatot és az U21-es válogatottat is. A felnőtt válogatott mellett Gellei Imre szövetségi kapitány segítője lehettem 2002-ben. Amennyire a játékospályafutásom tartalmas volt, azt gondolom, hogy az edzői is az.

– Került-e már ilyen helyzetbe, amikor ennyire rosszul rajtoló csapatot kellett feltámasztania?

– Megmondom őszintén, még nem. Olyan feladat már akadt, hogy baj van, lendíteni kell a csapaton vagy közeleg a probléma, és összességében mindig sikerült megoldani. Az látszik, hogy ez a mostani az eddigi legnehezebb küldetésem. Aki ismer engem, az tudja, semmitől nem riadok vissza, nincs bennem semmilyen félsz, amiről meg vagyok győződve, azt próbálom átadni a játékosaimnak. Úgy látom, a játékosok dolgoznak becsülettel, és így tették azt az elődeim is. A futballisták sok minden megtanultak, de még mindig nem eleget. Hogy mennyire lesznek fogékonyak az újra, azt majd főleg a játék mutatja majd meg, meg persze az eredmények is.

– A honlapunkon is közzétettük azt a nyilatkozatát, amelyben az is elhangzik, hogy csapatot még sosem ejtett ki. Meg tudja ígérni, hogy ezen a téren május végére sem lesz változás?

– Ilyet nem ígér az ember. Négy vereséggel és nulla ponttal veszem át a csapatot, olyat, amelyik a szívemhez kedves. Kisvárda a második hazám, ezért nem is nagyon gondolkodtam az ajánlaton, hanem jöttem, és keresem a megoldást, hogyan lehetne előrelépni. Egy biztos, veszélyzónában vagyunk, ezzel tisztában kell lenni mindenkinek. Nekem az a fontos, hogy lássam a fejlődést a csapaton, és azért nem ígérgetek, mert nagyon messze van még a tavasz vége. Még a mostani átigazolási időszak sem zárult le, és télen is lehetnek még változások. Ahhoz viszont mielőbb pontokat kell szereznünk, hogy összekovácsolódjon az együttes. Bízom benne, és sokat is fogunk tenni ennek érdekében. Az én farzsebemben mindig ott van a tükör, és ha a sok munka után sem tudjuk elérni a célt, akkor is bele kell majd nézni a tükörbe, hogy mindent megpróbáltunk. Lehet, hogy én hibáztam, vagy kiderülhet, az állomány nem megfelelő, de végezzük el tisztességesen a munkát. De úgy gondolom, a magyar bajnokságban szervezettséggel, sok-sok alázattal azért lehet eredményt elérni.

– A csapat két meccsét már a helyszínen nézte meg. Azok alapján mit gondol: mi a legfőbb probléma?

– A játékosok közül jó néhányan görcsösen futballoztak. Mindent meg akartak tenni, amit az elődeim kértek tőlük, de ez nagyon a védekezésre korlátozódott, tehát leginkább a bekkelésre figyeltek, átadták a területet, és nagyon kevés lehetőség volt a támadások szervezésére, főleg azok befejezésére. Ezen kell változtatni, mert kimondom, amit eddig nyújtott a csapat, azzal nem lehet bennmaradni. Ha nem tudunk hatékonyabb támadójátékot nyújtani úgy, hogy az ne menjen a védekezés rovására, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz.

– Soknemzetiségű az öltöző, sok támadás is éri a csapatot a külföldiek magas száma miatt. Ki lehet-e ezt zárni az öltözőből és hogyan lehet megteremteni minél előbb az eredményességhez szükséges kohéziót?

– Ez most a csapatunk, és kész, teljesen ki kell zárnunk minden problémát. Az öltözőben teljesülnie kell az alapelveimnek: rend, fegyelem és szervezettség. Ha ehhez jön egy kis szakmaiság, akkor azzal már eredményt lehet elérni. Arra kell leginkább törekednünk, hogy egységesek legyünk. Az öltözőben három-négy nyelven megy a szó, a magam részéről spanyolul jól, franciául közepesen, angolul kicsit beszélek. A spanyollal megértetem magam a portugálul beszélő brazilokkal, hiszen sok a hasonlóság a két nyelv között, a segítőim közül Petranics Szergej az ukránokkal, az angolul és görögül is beszélő Erős Gábor pedig a többiekkel érteti meg magát. Ezt most így kell megoldanunk.

– Meri azt üzenni a szurkolóknak, hogy bizakodhatnak?

– Hosszú évek után tértem vissza, nagy lelkesedéssel és bizakodással láttam munkához. Itt negyven évvel ezelőtt is szerették a futballt, akkor is jó közönség volt, a Ferencváros ellen pedig meggyőződhettem róla, hogy ez most is így van. Annyit szeretnék kérni a közönségünktől, hogy lehet, nagyon gyengén kezdte a csapat ezt a bajnokságot, és lehet, hogy nagyon meg fogunk szenvedni, és bármi megtörténhet majd, de ha szurkolóink a végtelenségig kitartanak mellettünk, akkor az sokat jelent majd a számunkra. A magam részéről pedig tudásom szerint mindent elkövetek majd azért, hogy a lehető legjobban felkészítsem a csapatot, és ezáltal is örömet szerezhessünk a kisvárdai szurkolóknak.