Felnőttek a feladathoz

2025-05-27 13:55:58
VLA

Igazán rangos tornán, a Budapest Youth Cupon is remekeltek gyermekszekciós csapataink, amelyek a Bozsik-tornákról sem hiányozhattak.

A hét végén igazán értékmérő tornán járt két korosztályunk, az U9-es és az U10-es, hiszen a Budapest Youth Cup rendezvényén vettünk részt. Az U8-as és az U11-es korosztály pedig a kiemelt Bozsik-tornán szerepelt Debrecenben.

A legkisebbekkel kezdve, az U8-as csapatunk a DEAC szervezésében megrendezésre kerülő kiemelt Bozsik-tornán szerepelt egy évvel idősebbek ellen. Nagyszerűen helytálltak a gyerekek. Minden mérkőzésen rúgtunk gólt, és néhány mérkőzésen közel voltunk a győzelemhez is. Kiváló felmérő volt ez számukra, hogy mire is számíthatnak egy év múlva.

Az U11-es alakulatunk is Debrecenben járt, és ha már ott volt, valamennyi mérkőzését magabiztosan megnyerve, százszázalékos teljesítménnyel tudta le az aktuális fordulót. Nagy gratuláció jár nekik ezért a szereplésért!

Az U9-es csapatunk a Budapest Youth Cup rendezvényén szerepelt tehát. A kétnapos kihívás igazán nagy falatnak ígérkezett, hiszen a 6+1-es felállásban megrendezett mérkőzésekre még kevés tapasztalattal érkeztünk. Külföldi ellenfeleinken látszódott is, hogy rutinosabban mozognak ebben a szisztémában. A két nap alatt összesen 14, egyenként 17 perces mérkőzést játszottunk, az eddigiektől eltérő jóval nagyobb iramban és nyomás alatt. A torna folyamán folyamatosan lépkedtünk előre, és végül hat győzelem, három döntetlen és öt vereség került a csapatunk neve mellé. Igazi nagynevű ellenfelekkel is találkoztunk, hiszen az olasz SS Lazio, az osztrák St. Pölten, Admira Wacker és a román UTA Arad ellen is tudtunk játszani a magyar csapatok mellett!

A fotón: A Budapesten lehetőséghez jutott U9-es csapat


Ugyanezen a rangos viadalon szerepelt U10-es csapatunk is. Ebben a korosztályban már nagyon komoly színvonalú mérkőzéseket láttunk, és jó érzés volt, hogy tudtunk ezen a szinten is teljesíteni. Nagy skalpokat is gyűjtöttünk (az MTK ellen 2–1-es, a román Viitorul Cluj ellen 1–0-s győzelem), végül 16 mérkőzésen tíz győzelem, egy döntetlen és 5 vereség került a csapat neve mellé. A vasárnapi zárónapon veretlenül, hat győzelemmel és egy döntetlenül fejeztük be a versengést. Nagy gratuláció a gyerekeknek a maratoni tornán elért eredményekhez!


A borítófotón: A VLA U10-es legénysége is a Budapest Youth Cupon szerepelt



next match
Nyíregyháza Spartacus FC
Kisvárda Master Good
Nyíregyháza, Városi Stadion
2025-07-27 16:00
fizz Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
1-1
0-0
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló