Bozsikos napok a kicsiknél

2025-05-13 17:07:35
VLA

Az idősebbek között is egyre érettebb játékot nyújtanak gyermekszekciós csapataink.

Bozsik-fesztiválokon vettek részt az előző hétvégén a legkisebbek, vagyis a Várda LA gyermekszekciós csapatai.

U6-U7 (borítófotónkon): Cigándon vettünk részt a 3. Bozsik-fesztiválon. Az U6-os gyerekeink az U7-esek

mezőnyében négy csapattal szerepeltek, és ismerkedtek az idegen ellenfelek elleni játékkal. Az U7-es gyerekeink az U9-es korosztályban játszottak, és egyre érettebb játékkal nagyon szépen játszva, sok gólt szerezve tudták le ezt a fordulót.

U8: Ismét az U9-es régiós Bozsik-torna következett a gyerekeinknek, ezúttal Nyírbátorban. Négy, egyenként húszperces mérkőzésen szerepeltünk egy évvel idősebbek ellen. A srácok egyre jobban felvették a fizikailag erősebb ellenfelekkel szemben a harcot, és olykor szép játékot bemutatva sok gólt szerezve zárták a napot. Szemmel látható ennek a korosztálynak a fejlődése!

U9-U10-U11: A három „legidősebb” korosztályunk a hazai rendezésű, meghívásos, kiemelt Bozsik-fordulóban vett részt. Nagyon erős mezőnyt sikerült összehoznunk. Ellenfeleink voltak: Olasz Focisuli, Eger SE, Sajóvölgye FS, Partium FA (romániai), FC Kosice (szlovákiai). Kiváló, nagyiramú, küzdelmes mérkőzéseket vívtunk, mind a három korosztályban. Az ötször 25 perc alatt igazán oda kellett tenniük magukat a gyerekeinknek. A torna zárásakor megállapíthattuk, valamennyi korosztályban pozitív mérleggel zártuk a napot. A 15 mérkőzésen kilenc győzelem, két döntetlen és négy vereség állt csapataink neve mellett.


next match
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2026-04-13 20:00
Fizz Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Zalaegerszegi TE FC
2-0
0-0
Kisvárda Master Good
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
2026-04-04 14:30
Fizz Liga, 28. forduló