Román tizenegyesölő kapus érkezett

2018-07-01 07:37:46
Kisvárda FC

Mihai Minca, Teodorosz Beriosz és Pavlo Lukjancsuk is kisvárdai színekben folytatja pályafutását.

A hét második felében újabb három labdarúgó írta alá szerződését csapatunkhoz. Közülük a román kapus, Mihai Minca (képünkön Révész Attila sportigazgatóval a szerződés aláírásakor) és az ukrán védő, Pavlo Lukjancsuk (Pavlo Lukyanchuk) a Lokomotiva Kosice ellen szombaton 1–0-ra megnyert mérkőzésen be is mutatkozott a csapatban. A görög Teodorosz Beriosz (Theodoros Berios) kisebb sérülés miatt nem léphetett pályára.

Ami a kassai második félidőben szereplő Mihai Mincát illeti, a 33 éves kapus a román Voluntari csapatától érkezett, azok után, hogy az előző bajnokság osztályozóján szinte egyedül tartotta benn csapatát az élvonalban. A Voluntari a román élvonal alsóházának hatodik helyezettjeként osztályozót játszott a bennmaradásért a másodosztály harmadik helyezettjével, a Chindia Targovistével, és az 1–1-re végződött párharc után a tizenegyespárbaj döntött, amely során Minca kapuját az ellenfél egyszer sem tudta bevenni: két lövést a kapus hárított, egyet pedig a lécre lőtt a targovistei játékos. Mihai Minca sokáig a CFR Cluj játékosa volt, 2018 tavaszán igazolt a Voluntarihoz.

Íme az ominózus tizenegyespárbaj, a videón 9:13 perctől.



next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló