Kései ébredés Ajkán
Már három gól is volt a hátrányunk, a vége előtt szépítettünk, és a ráadásban csaknem egyenlítettünk. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ
Először azt hittük, hogy csak öt perc előnyt adtunk az ellenfélnek a vasárnap esti ajkai bajnokin, aztán kiderült az első játékrész felét átaludtuk. Az elején még kimaradtak a bakonyi helyzetek, illetve Hrabina Alex is védett egy nagyot, majd az első negyedóra végén már nem volt menekvés, Borsos Filip érkezett jól a hosszú oldalon.
Még ez a gól sem térítette magához a vendégcsapatot, amelyet szögletből is mattolták az ajkaiak. A folytatásban már átvettük az irányítást, de azzal együtt sem sikerült szépíteni, hogy Molnár Gábornak és Jasmin Mesanovicnak is akadt egy-egy bíztató lövése, utóbbinak egy veszélyes beadása. Igaz, a túloldalon is végigfutott a pályán egy olyan akció, amiből a hazaiak tovább növelhették volna az előnyüket.
Szünet után sem sikerült úgy felpörgetni a ritmust, hogy menteni tudjuk a menthetőt. Sőt, a múlt heti fegyverünk, a nagy bedobás most fordítva sült el, ilyen szituáció után megkaptuk a harmadik gólt is, reménytelenné téve a hajrát.
A 88. percben Szőr Levente lövése és Jasmin Mesanovic fejese után kellett igazán először védenie a hazai kapusnak, majd Szőr a bedobás utáni kipattanóból szépített. Éppen ráfordultunk a hosszabbításra, amikor Molnár Gábor tovább szűkített a hátrányon, a ráadásban pedig ugyanő lövését a gólvonalról fejelték ki.
Csaknem sikerült az egyenlítés, de valljuk be nem szolgáltunk volna rá. Öt perc futballal lehetetlen pontot szerezni...
MERKANTIL BANK LIGA: 5. FORDULÓ
FC AJKA–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–2 (2–0)
Ajka, Városi Sportcentrum, 1200 néző, v.: Berényi T. (Georgiou T., Bertalan D.)
AJKA: Szabados I. – Tóth G., Tar Zs., Kenderes, Csemer (Garai, 87.) – Kopácsi, Csizmadia Z. (Sejben, 71.) – Kovács N. (Pantovics, 71.), Zsolnai R., Borsos F. (Doncsecz, 58.) – Szarka Á. (Bobál G., 57.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
KISVÁRDA: Hrabina – Cipetic, R. Stefan, Jovicic, Körmendi (Szőr, 73.) – Matic (Bíró B., a szünetben), Babják (Ponomarenko N., 66.) – Molnár G., Mesanovic, Camaj (Soltész D., a szünetben) – Szpaszics (Gyurkó, 66.). Vezetőedző: Révész Attila
Gólszerző: Borsos F. (1–0) a 14., Csizmadia Z. (2–0) a 26., Tar Zs. (3–0) a 68., Szőr (3–1) a 89., Molnár G. (3–2) a 90+1. percben
A gólok története
14. perc: Tóth Gergely passzolt jobbról középre, ahol Szarka Ákos a lövéséve eltörte a labdát, ami Borsos Filip elé került, ő pedig négy méterről jobbal a kapu jobb oldalába lőtt, 1–0.
26. perc: Zsolnai Richárd baloldali szöglete után Csizmadia Zoltán hat méterről fejelte a labdát a kapu jobb oldalába, 2–0.
68. perc: Csemer baloldali nagy bedobása után Gyurkó továbbcsúsztatta a labdát, amit Tar Zsolt fordulásból jobbal nyolc méterről a bal alsó sarokba lőtt, 3–0.
89. perc: Cipetic jobboldali bedobása után Jovicic továbbcsúsztatta a labdát, amit a védők kapu torkából mentettek, Szőr pedig kapásból, 17 méterről a kapu jobb oldalába lőtte, 3–1.