Az élvonalban ment jobban ellenük

2024-07-26 10:46:30
Kisvárda FC

A Vasassal először az NB II-ben találkoztunk, az NB I-ben pedig veretlenek maradtunk ellene. VIDEÓK

Indul a szezon, vasárnap idegenben a Vasas FC az első ellenfél, az angyalföldiekkel eddig ötször találkoztunk bajnoki mérkőzésen. Az első két meccset az NB II-ben játszotta egymással a két fél 2013-2014-ben, mindkettőt a Vasas nyerte meg.

Aztán 2022-2023-ban az élvonalban találkoztak, akkor mi maradtunk veretlenek: mindkét hazai mérkőzést megnyertük, az idegenbelin pedig döntetlen lett a vége, a hazaiak az utolsó percben egyenlítettek az elhibázott tizenegyest követő kipattanóból.

Az öt bajnoki meccs összesített mérlege tehát: két-két győzelem és vereség, egy döntetlen.


A Vasas FC elleni eddigi mérkőzéseink az NB II-ben: 2 mérkőzés, 0 győzelem, 0 döntetlen, 2 vereség, 3–7-es gólkülönbség

Hazai pályán: 1-0-0-1, 2–3

Idegenben: 1-0-0-1, 1–4

Gólszerzőink: Myke Bouard Ramos 2., Oláh Dávid


A Vasas FC elleni eddigi mérkőzéseink az NB II-ben


2013-2014

12. FORDULÓ

2013. november 2.

KISVÁRDA MASTER GOOD–VASAS FC 2–3 (1–1)

Kisvárda, v.: Fábián (Pápai, Galán)

KISVÁRDA: Nacsa – Kornutjak, Molnár R., Oláh D., Miskolczi (Farkas M., 86.), Hegedűs T., Üveges (Pálvölgyi, 72.), Fodor A., Nagy B., Kapacina V. (Horváth L., a szünetben), Bouard Ramos. Vezetőedző: Révész Attila

VASAS: Németh G. – Crisan, Schulz, Cseke B. (Görgényi, 65.), Remili, Berecz Zs., Recklet (Izing, a szünetben), Horváth L., Gál M., Engel, Nagyházi. Vezetőedző: Dirk Berger

Gólszerző: Engel (0–1) a 10., Bouard Ramos (1–1) a 39., Bouard Ramos (1–1) a 61., Remili (2–2) a 62., Gál M. (2–3) a 93. percben. Kiállítva: Hegedűs T. a 43., Schulz az 59. percben

A mérkőzés összefoglalója:

27. FORDULÓ

2014. május 10.

VASAS FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 4–1 (1–1)

Illovszky Rudolf Stadion, v.: Lovas (Márton Zs., Mohos)

VASAS: Hermány – Tamás L., Cseke B., Grúz, Berecz Zs., Remili, Ferenczi I. (Szabó B., 69.), Gál M., Görgényi, Nagy T. (Vida M., 59.), Horváth L. (Ádám M., a szünetben). Vezetőedző: Szanyó Károly

KISVÁRDA: Nacsa – Kornutjak, Molnár R., Oláh D., Miskolczi (Varga A., 85.), Farkas M., Üveges (Popovics B., 70.), Mboussi, Irhás (Brankovics, 61.), Bognár Zs., Pavlov. Vezetőedző: Révész Attila

Gólszerző: Ferenczi I. (1–0) a 19., Oláh D. (1–1) a 35., Remili (2–1) az 51., Ferenczi I. (3–1) az 55., Remili (4–1) a 83. percben

A mérkőzés összefoglalója:

A Vasas FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 3 mérkőzés, 2 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség, 6–3-as gólkülönbség

Hazai pályán: 2-2-0-0, 4–1

Idegenben: 1-0-1-0, 2–2

Gólszerzőink: Mesanovic 2, Makowski, Leoni 1-1. Öngól: Baráth B., Hegedűs J.

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Hej, Széles, Leoni, Karabeljov, Melnik, Makowski, Mesanovic, Navrátil, Ilievszki, Camaj 3-3, illetve Baráth B., Ódor, Iyinbor, Hidi P., Hinora, Holender, Novothny 3-3


A Vasas FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában


2022-2023

10. FORDULÓ

2022. október 8.

KISVÁRDA MASTER GOOD–VASAS FC 2–0 (2–0)

Várkerti Stadion, 2403 néző, v.: Bogár (Albert I., Belicza)

KISVÁRDA: Hindrich – Peteleu, Hej, Széles, Leoni – Karabeljov, Melnik – Asani (Vida K., 60.), Makowski (Lucas, 74.), Mesanovic (Navrátil. 86.) – Ilievszki (Camaj, 60.). Vezetőedző: Török László

VASAS: Jova (Dombó, a szünetben) – Baráth B. (Ódor, 40.), Otigba, Iyinbor, Silye – Vida M., Szivacski, Hidi P. (Hidi M. S., 60.) – Hinora, Holender (Géresi, 72.), Radó (Novothny, a szünetben). Vezetőedző: Kondás Elemér

Gólszerző: Baráth B. (öngól, 1–0) a 16., Makowski (2–0) a 38. percben. Kiállítva: Szivacski a 27. percben

A mérkőzés összefoglalója:

21. FORDULÓ

2023. február 25.

VASAS FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–2 (1–1)

Illovszky Stadion, 1350 néző, v.: Berke (Garai P., Horváth Z.)

VASAS: Uram – Baráth B. (Silye, 57.), Iyinbor, Hegedűs J. (Balogh N., 79.), Litauszki, Ódor – Berecz Zs., Márkvárt D. (Urblík, 57.), Hidi P. (Hinora, 79.) – Novothny (Feczesin, 82.), Holender. Vezetőedző: Kondás Elemér

KISVÁRDA: Hindrich – Hej, D. Kovacic, Széles, Leoni – Karabeljov, Ötvös (Ilievszki, 79.) – Navrátil (Szpaszics, 68.), Makowski (Melnik, 68.), Camaj (Alic, 76.) – Mesanovic. Vezetőedző: Török László

Gólszerző: Hidi P. (1–0) a 18., Mesanovic (11-esből, 1–1) a 31., Hegedűs J. (öngól, 1–2) a 75., Feczesin (2–2) a 90. percben

A mérkőzés összefoglalója:

32. FORDULÓ

2023. május 19.

KISVÁRDA MASTER GOOD–VASAS FC 2–1 (1–1)

Várkerti Stadion, 2380 néző, v.: Andó-Szabó (Bornemissza, Aradi)

KISVÁRDA: Petkovics – Hej (Navrátil, a szünetben), Jovicic, Széles – Melnik, Lucas (D. Kovacic, 82.), Karabeljov (Ötvös, 71.), Leoni – Makowski (Camaj, 71.) – Ilievszki (Szpaszics, 71.), Mesanovic. Vezetőedző: Milos Kruscsics

VASAS: Uram – Szivacski, Baráth B. (Otigba, 56.), Iyinbor, Ódor (Szalai J., 87.) – Berecz Zs., Hidi P. (Sztojka, 64.) – Szilágyi Sz. (Ihrig-Farkas, 56.), Holender (Zimonyi, 87.), Hinora – Novothny. Megbízott vezetőedző: Desits Szilárd

Gólszerző: Berecz Zs. (0–1) a 39., Mesanovic (11-esből, 1–1) a 45., Leoni (2–1) a 46. percben

A mérkőzés összefoglalója:


next match
BVSC-Zugló
Kisvárda Master Good
Budapest, Óbuda, III. Ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
2-0
1-0
Aqvital FC Csákvár
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-09-29 17:00
Merkantil Bank Liga, 8. forduló