Győzelemmel lenne teljes az öröm
Egy pont is elég lehet
Kvízkérdés is lehetne: melyik csapat rendelkezik hosszabb veretlenségi sorozattal? A második, egyben feljutó helyen álló Kisvárda vagy a 18., ezzel momentán kieső Szeged 2011? A helyes válasz az utóbbi, ráadásul a Gyulán székelő csapat nem is akármilyen, 11 meccsből álló sorozattal látogat vasárnap (kezdés 17 órakor) Kisvárdára. Csakhogy ezek között nyolc (azon belül zsinórban hét) bajnoki is döntetlenre végződött, azokkal pedig nem nagyon tudott haladni a társaság.
Míg a Szeged 2011-nek a bennmaradás miatt kellenek égetően a pontok, addig a Kisvárdának egyetlen egyre van szüksége ahhoz, hogy biztossá váljon a feljutása. Mivel a múlt héten, a végül 3–1-es vereséggel végződő Kazincbarcika elleni mérkőzésen is hasonló volt a helyzet, nyilván már tapintható a feszültség a várdai öltözőben.
– Nagy várakozással tekintünk a mérkőzés elé, a kialakult helyzetet igyekeztünk kezelni a héten – mondta Kondás Elemér, a kisvárdaiak vezetőedzője. – Meg is beszéltük, hogy min kell javítani a legutóbbi meccsen történtekhez képest, és csakis egy cél vezérel bennünket, hogy megnyerjük a vasárnapi mérkőzést. Igen, a győzelem a cél, bár tudjuk, egy pont is elég lehet, de a mi csapatunk minden mérkőzésen győzelemre játszik. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nagyon veszélyes ellenfél látogat hozzánk, amely a közelmúltbeli riválisainkhoz, a Doroghoz és a Kazincbarcikához hasonlóan a bennmaradásért harcol, ráadásul a mezőny egyik leghosszabb veretlenségi sorozatával rendelkezik, de azon leszünk, hogy ezt megszakítsuk, és magunknak valamit szurkolóinknak örömet okozzunk. És bár a remélt feljutás az egész éves munka gyümölcse lehet, azért az lenne az igazi, ha győzelemmel tudnánk azt megünnepelni. De előre semmit nem akarunk elkiabálni.
A Kazincbarcika elleni meccsen néhány játékosa mentalitásával nem lehetett elégedett a vezetőedző. Ez érezteti majd hatását a kezdőcsapat kijelölésekor?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy a párharcokban nem voltunk erősek, mert erre a csapatra azért az sosem volt jellemző, hogy ne akart volna – pontosított a vezetőedző. – A bajnokság végére a soraink megfogyatkoztak, hiszen a hosszabb ideje sérült Vermes Krisztián, Délczeg Gergely és Gosztonyi András mellett Izing Martinra sem számíthatunk és Horváth Zoltán játéka is kérdéses. Nem vagyunk túl sokan, a keret így ugyanaz lesz, mint legutóbb, abból jelöljük majd ki a kezdő tizenegyet.