Amikor élni kezdett volna a remény...
Kétszer is kétgólos hátrányba kerültünk a Fradi ellen, a másodikból már nem tudtunk visszajönni. BESZÁMOLÓ
Táblás ház – mint mindig a Fradi ellen. Péntek esteére alig száz jegy maradt a pénztárakban, amelyeket a meccsnapon, bő két órával a kezdés előtt be is kellett záni, hiszen minden belépő gazdára talált.
Ennek megfelelően jó hangulatban kezdődött az év első, leginkább várt Ferencváros elleni mérkőzése. Az elején felvettük a versenyt a bajnokkal, amely azért egy-egy megugrással jelezte, képes veszélyt okozni a kapunk előtt. Cristian Ramírez távolról veszélyeztetett, de Driton Camajnak is volt egy ígéretes lövése, amit Dibusz Dénes védett. Éppen ezért semmi nem indokolta, hogy gólt fogunk kapni, de középen egy labdavesztés, és Mohammad Abu Fani élt is a kínálkozó eséllyel.
Jasmin Mesanovic még szünet előtt egyenlíthetett volna, miként szünet után egyből Camaj és Rafal Makowski is. Bosnyák centerünk fölé lőtt, Camaj lövését a vele szemben magyarországi karrierje során több bravúr is bemutató Dibusz Dénes védte, míg lengyel középpályásunk ismétlése után Abu Fani fejelte ki a gólba tartó labdát.
Felbátorodtunk tehát, de gólt kaptunk, miután Stjepan Loncar gólra váltotta saját „lepattanóját” azzal, hogy ő eszmélt legelőbb az általa kapufára lőtt labdára. Az esetet ugyan vizsgálta a VAR, de az akciót indító Alekszandar Pesics félpályánál történt kezezését nem látták szabálytalannak.
Csüggedni azonban nem volt idő, mert szögletből (végre már!) szépítettünk, Mesanovic szépen bólintott a kapuba. Élni kezdett tehát a remény, de nem sokáig, mert egy újabb buta hiba hátul, és Pesics eldöntötte a meccset, amelynek a hajrája egyérteéműen a Fradié volt.
Helytálltunk, helyenként nem játszottunk rosszul, de az csak később derül ki, hogy mások ellen, mit ér ez a teljesítmény.
OTP BANK LIGA: 18. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROSI TC 1–3 (0–1)
Várkerti Stadion, 3150 néző, v.: Farkas Á. (Buzás B., Szert)
KISVÁRDA: Petkovics – Cipetic (R. Stefan, 72.), Matic, Széles, Körmendi – Lucas (Melnik, 66.), Nikolov (Balogh N., 72.) – Makowski (Filipovic, 66.), Ötvös, Camaj – Mesanovic (Ilievszki, 66.) Vezetőedző: Feczkó Tamás
FERENCVÁROS: Dibusz – Makreckis, Aaneba, Wingo, Ramírez – Maïga, Abu Fani (Katona B., 79.) – Zachariassen (Szevikjan, 92.), Loncar (Kodro, 72.), Marquinhos (Tóth A., 92.) – Pesics (Varga B., 79.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Gólszerző: Abu Fani (0–1) a 42., Loncar (0–2) a 61., Mesanovic (1–2) a 65., Pesics (1–3) a 69. percben
A gólok története
42. perc: Abu Fani szerzett labdát Lucasszal szemben a kisvárdai térfél közepén, bevezette azt a tizenhatoson belülre, és Széles mellől 15 méterről jobbal a kapu jobb oldalába lőtte, 0–1.
61. perc: Pesics játszotta jobbra a labdát Loncarhoz, aki 12 méterről ballal a jobboldali kapufa tövét találta el, onnan a labda keresztbe elgurult a kapu előtt, Loncar eszmélt a leghamarabb, és az ötös sarkáról ballal Petkovics lábai között a kapu közepébe lőtte, 0–2.
65. perc: Nikolov jobboldali szöglete után Mesanovic öt méterről magasra felugorva a jobb kapufa tövéhez, a hálóba fejelte a labdát, 1–2.
69. perc: Marquinhos emelte balról a kapu elé a labdát, Cipetic az ötös sarkáról röviden fejelte haza, amire Pesics lecsapott, és három méterről, egyből jobb külsővel a kapu bal oldalába pörgette, 1–3.