Kapusunk a „világranglistán"

2023-12-28 19:33:07
Kisvárda FC

A 2003-as születésű futballisták közül a maga posztján a 23. legtöbb tapasztalatot gyűjtötte a kisvárdai játékos.

A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb elemzésében azokat a 2003-ban vagy később született játékosokat gyűjtötte össze és rangsorolta, akik a legtöbb tapasztalatot szerezték a legmagasabb szinten az elmúlt egy naptári évben (2023. december 11-ig) – derült ki a csakfoci.hu cikkéből. A végső értékelésbe beleszámítottak a klubokban és a válogatottakban (akár U-válogatottakban) játszott találkozók, és az is fontos volt, hogy mennyit szerepelt egy-egy labdarúgó kezdőként. Összességében viszont a 25 legversenyképesebb összecsapást vették figyelembe, ez alapján érdemelt ki mindenki egy-egy pontszámot.

A posztonkénti harmincas listákra két magyar labdarúgó került fel. Egyikük Kerkez Milos, aki az első fél évben a holland AZ, a másodikban az angol Bournemouth játékosa – ő a baloldali szárnyvédők kategóriájában lett a harmadik. A másik magyar némileg talán meglepő módon az NB I-ből, közelebbről a Kisvárda Master Good csapatából került ki: ő nem más, mint a 2003-as születésű kapus, Kovács Marcell, aki 2070 percet futballozhatott az elmúlt egy évben a magyar élvonalban, illetve az év elején még a másodosztályú Soroksárban. Kovács Marcellt a kapusok között a 23. helyre rangsorolták.


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló