Feczkó Tamás a vezetőedző

2023-11-08 10:24:07
Kisvárda FC

A szerdai edzéseket már a szezon végéig kinevezett szakvezető tartja.

Révész Attila sportigazgató a kialakult helyzetben az alábbi nyilatkozatot tette a vezetőedzői szerepkör betöltéséről.

„Az idő szűkössége és a helyzet súlyossága miatt házon belüli megoldást választunk a vezetőedzői szerepkör betöltésére. A klubunknál egy ideje tevékenykedő, az akadémiai fejlesztési területért felelős Feczkó Tamást bízzuk meg a teendőkkel, ő korábban több klubnál vállalt és sikerrel teljesített tűzoltó tevékenységet, igazán testhezálló számára a feladat. Az elmúlt időszakban volt rálátása a csapatunkra, jelen volt a mérkőzéseinken, csaknem teljesen ismeri a teljes klubfilozófiát, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy a szezon végéig őt bízzuk meg a vezetőedzői szerepkör betöltésével, szerdától az edzéseket is ő irányítja.

A szakmai munkában a következő öt mérkőzésen magam is segítek neki, és ezennel az egész klub a csapat mögé áll, mindenki, minden képességével azon lesz, hogy együttesünk újra visszataláljon arra az útra, amelyen a korábbi időszakban járt, és a megalkuvást nem tűrő stílusjegyeket viselje magán, miközben a „soha fel nem adom” elv is érvényesüljön.”

Feczkó Tamásnak kisvárdai szerepvállalásához sok sikert kívánunk!


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló