Van, ami még csípi a várdai szemeket

2018-04-07 11:04:36
Kisvárda FC

A feljövőben lévő Szolnoknak visszavágna az őszi vereségért a kisvárdai futballcsapat.

Hét ponttal zárta az előző héten játszott három meccset a Kisvárda Master Good, amely az NB II-es mezőny többi csapatához hasonlóan újabb hármas sorozatba kezd. Ennek első darabja a vasárnap esti, szolnoki tévés mérkőzés lesz.

– A legutóbbi három meccsen szerzett hét pont elfogadható volt, ilyen ütemben kell a pontokat szereznünk annak érdekében, hogy meg tudjuk őrizni a jelenlegi pozíciónkat – mondta Kondás Elemér, a várdaiak vezetőedzője. – Ezzel együtt nem gondolkodunk blokkokban, hogy mikor mi lenne a jó eredmény, rendre a győzelmet tartjuk szem előtt. Így lesz ez Szolnokon is, holott a hazai csapat az utóbbi három meccsén jó formába lendült, győzött Mosonmagyaróváron, majd otthon a Győr ellen és végül kétgólos hátrányból fordítva Zalaegerszegen is.

Az őszi szezonban a várdaiak éppen a Szolnoktól kaptak ki először, ráadásul hazai pályán, 3–2-re.

– Az a vereség a tizedik fordulóban következett be, de azóta is csípi a szememet, és így van ezzel az egész csapat is, ezért természetes, hogy szeretnénk visszavágni – így Kondás Elemér. – A héten volt idő a sebek nyaldosására, illetve arra, hogy felkészüljünk az ellenfélből, a finomításokra pedig a szombati edzésen nyílik még lehetőségünk. Szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni.

A Békéscsabán térdszalag-szakadást szenvedett Délczeg Gergelyre a tavasszal már nem számíthat a várdai stáb, mások apróbb sérüléssel küzdenek, Vermes Krisztián viszont hosszú idő után a héten már nem külön, hanem a csapattal edzett.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló