Valamit kitalálunk a Tiszaújváros ellen is
Tizenegyről tizenkettőre jutna az NB III-ban az első játéknap óta veretlen NB III-as legénységünk. BEHARANGOZÓ
Nem volt kitörő a jókedv NB III-as tartalékcsapatunknál azok után, hogy hazai pályán 0–0-ra végzett a DVSC II ellen. Ugyanakkor második számú legénységünk immár tizenegy forduló óta veretlen, továbbra is dobogós, és vasárnap, a Tiszaújváros otthonában sem reménytelen a helyzete. Még úgy sem, hogy sérülések és eltiltás is nehezíti a korábbi tiszaújvárosi edző, Gerliczki Máté helyzetét akkor, amikor majd kijelöli a vasárnap pályára lépő tizenegyet.
„A csapatnak sok titka van, nem csak egy – kezdte felvezetését tartalékcsapatunk edzője, Gerliczki Máté. – Folyamatosan ki szoktam emelni, hogy a nyári szünetben számos játékos távozott, de sokan is érkeztek, ami persze érthető egy második számú csapatnál, mondhatjuk úgy is, hogy a fiatalabbak lépnek az idősebbek helyére. Már az ausztriai edzőtáborban olyan újításokat vezettünk be, amelyek folyamatosan biztosítják a fejlődést. Az sem mellékes, hogy nagyon jó az öltözői hangulat, és hogy a játékosok és a stáb között is működik a kémia. Persze ehhez kellenek a győzelmek és az, hogy folyamatosan jó eredményeket érjünk el. Sajnos azonban minden bajnoki idényben van olyan periódus, amikor negatívan alakulnak a dolgok, nálunk ez most jött el, mivel meghatározó játékosaink sérültek, illetve betegek, ráadásul Králik Pétert eltiltás miatt kell nélkülöznünk. Nagyon nehéz szituációban vagyunk, de valamit kitalálunk a Tiszaújváros ellen, hogy ezúttal is sikeresek lehessünk.”
NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 13. FORDULÓ
TERMÁLFÜRDŐ FC TISZAÚJVÁROS (7.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (3.)
Tiszaújváros, Tiszaújváros Sportcentrum, vasárnap, 13.00
Vezeti: Németh Gergely (Kulcsár Dániel, Jakab Bianka)
A borítófotón: Simon Mátyásnak (pirosban) is van már tapasztalata a Tiszaújváros elleni mérkőzéseknek
Fotó: Ombodi Tamás