Megműtötték házi gólkirályunkat
Bosnyák válogatott játékosunkra a Mezőkövesd ellen különösen rájárt a rúd, idén már nem léphet pályára.
Három pontot szereztünk, de a jelek szerint nagy árat fizettünk érte a Mezőkövesd Zsóry elleni szombati bajnoki mérkőzésen (2–1). A találkozó 76. percében lecserélt Jasmin Mesanovic ugyanis olyan súlyos vállsérülést szenvedett, hogy a meccs másnapján, vasárnap délelőtt csapatorvosunk, dr. Kósa Jenő meg is műtötte őt. A házi góllövőlistát vezető csatárunknak egy ütközés következtében elszakadtak a szalagjai a jobb vállában, azokat csak operációval lehetett helyrehozni. Jasmin Mesanovic hétfőn reggel elhagyhatja a kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórházat, tíz napig rögzítőkötést kell viselnie, a varratszedést követően elkezdheti a gyógytornát, a teljes felépülés nyolc hetet vehet igénybe, de mivel az ütközések ennél a sérülésnél különös kockázatot jelentenek, ebben a naptári évben aligha térhet vissza, a téli felkészülés kezdetére lehet újra teljes értékű játékos az egyszeres bosnyák válogatott futballista.
Mesanovicra a szombati mérkőzésen különösen rájárt a rúd, összesen háromszor kellett ápolni őt, kétszer a fejére mértek ütést, aztán pedig jött a legbalszerencsésebb momentum, a vállát ért sérülés.
Különösen érzékeny úgy a veszteség, ha hozzátesszük, Mesanovic a mostani bajnokságban mind a tíz bajnokin a kezdő tizenegyben kapott lehetőséget (három találatával ő eddig a legeredményesebb játékosunk), és a legutóbbi 29 OTP Bank Liga-mérkőzésen kivétel nélkül pályára lépett. A pilisi kupamérkőzésen (5–0) bokatörést szenvedett Milos Szpaszics után ő a második támadónk, akinek rövid időn belül a műtőasztalra kellett feküdnie, és 2023-ban már egyikük sem léphet pályára.
Jasmin Mesanovicnak jobbulást és mielőbbi felépülést kívánunk! Várink vissza, Mesa!
A borítófotón: Itt még a feje szorult ápolásra Jasmin Mesanovicnak, aki később a vállán sérült meg súlyosan
Fotó: Móricz Csaba