„Az első félidő nagyon rendben volt”

Így értékelte a pilisi kupamérkőzésen történetek Mátyus János vezetőedző.
„A meccset követő villámmegbeszélésen azt mondtam a csapatnak, hogy megtettük együtt az első lépést, ezzel elégedett vagyok – értékelt Mátyus János vezetőedző. – Kötelező győzelem nincs, de megvalósítottuk azt, amit terveztünk, vagyis, hogy az első perctől kezdve nagyszerű szellemben játszottunk, tudtuk azt, hogy az ilyen mérkőzéseken fontos a jó kezdés, megkönnyítve vele a dolgunkat. Jól kezdtünk tehát, szép gólokat szereztünk, az első félidő nagyon rendben volt. A második játékrészben kissé leült a játékunk, de négygólos vezetésünk birtokában érthetően nehezebb volt már felpörögni. Összességében elégedettek lehetünk, gratulálok a csapatnak! Nagyon örülünk, hogy nyertünk, de árnyékot vett a boldogságunkra Milos Szpaszics súlyos sérülése, amiből felépülve mielőbb várjuk majd vissza a csapatba.”

