Sokáig együtt, de egymás ellen soha
Most sem nézhet egymással farkasszszemet a két jó barát, Rubus Tamás és Szokol Zsolt.
A Tiszafüreden kapott piros lapja miatt szerdán nem léphet pályára a Sényő elleni bajnokin NB III-as csapatunk oszlopos és rutinos tagja, Rubus Tamás, aki egy soron következő bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Így aztán megint nem jön össze az, ami eddig gyakorlatilag soha, illetve a legutóbb félbeszakadt megyei rangadón csak szűk 14 percig: hogy felnőtt meccsen végre ellenfele legyen a jó barátnak, Szokol Zsoltnak, a sényőiek védőjének.
A két békéscsabai születésű játékos pályafutása sokáig párhuzamosan haladt, a Viharsarokból gyakorlatilag egyszerre kerültek Újpestre (Szokol 2010 telén, Rubus 2010 nyarán), onnan együtt igazoltak a Nyíregyháza Spartacushoz 2013-ban, ahonnan 2018-ban váltak el az útjaik. Azóta teljes játékidős mérkőzésen ellenfélként még nem találkoztak.
„Szoki eggyel fiatalabb évjáratú, mint én, korosztályos meccseken olykor találkoztunk egymás ellen, de már akkoriban is inkább csapattársak voltunk egészen 2018-ig, Békéscsabán, Újpesten, majd Nyíregyházán is – emlékezett a kezdetekre Rubus Tamás. – Aztán ő a Vasashoz igazolt, és 2018 őszén csaknem szembekerültünk egymással a Szpari–Vasas NB II-s meccsen, amelyen már 3–1-re is vezettek a fővárosiak, és cserék közé nevezett Zsolt a kispadnál készült, hogy beálljon. Ekkor azonban egy percen belül két gólt szerezve kiegyenlítettünk, és az angyalföldiek akkori edzője, Kis Károly a hajrára nem védőt, hanem csatárt cserélt be. A tíz nappal ezelőtt félbeszakadt Sényő elleni meccs előtt beszéltünk arról, hogy felnőttjátékosként még nem játszottunk egymás ellen, erre a nagy eső miatt alig negyedóráig nézhettünk egymással farkasszemet. Akkor abban maradtunk, hogy az újrajátszott meccsen sor kerülhet erre, ám Tiszafüreden kiállítottak, így éppen a Sényő ellen töltöm le az eltiltásom. Kaptam is a hívást a jó barátomtól, hogy talán megijedtem, de én sem maradtam adós a válasszal, mondtam, hogy a tabella alapján nem lenne rá okom... Ez persze csak vicc, tudjuk, hogy nehéz meccs vár ránk, a megyei rangadó mindig háromesélyes.”
Ám ezt Rubus Tamás – akit ötödik éve tartó kisvárdai időszaka alatt most először állítottak ki – csak kívülről figyelheti, ahogy jó barátja és „pályatársa”, Szokol Zsolt produkcióját is.
A borítófotón: Rubus Tamás (balra) ebben a bajnokságban korábbi klubja, az Újpest tartalékcsapata ellen már szerzett – győztes gólt –, a korábbi csapattárssal azomban most sem mérkőzhet meg