Nem sikerült a rajt
U13-as és U12-es csapatunk Miskolcon vendégszerepelt a nyitófordulóban. EDZŐI ÉRTÉKELÉSEKKEL.
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 1. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Várda LA 3–0 (0–0, 0–0, 2–0)
VLA: Halász E. – Licz, Takács D., Kulik, Povkanics, Popovics K., Szpivák, Deniszov, Kapitány. Csereként lépett pályára: Paronai, Sajtos, Csendes. Edző: Oláh Levente
Oláh Levente: – Nagyon csalódottak vagyunk az elért eredményt illetően, mivel sokkal több volt ebben a mérkőzésben. Az első 40 percben jól játszottunk, dominálni tudtunk és helyzeteket alakítottunk ki! A találkozó második felében kiegyenlített volt a játék, de két pontrúgásnál kihasználta fizikális fölényét az ellenfelünk, és két gólos vezetésre tett szert. Becsülettel küzdöttünk a végéig, de sajnos nem sikerült kozmetikázni sem a végeredményen. Összességében nem lehetünk elégedetlenek, mivel mezőnyben jobb teljesítményt nyújtottunk ma az ellenfelünknél, ami előrelépés az eddigi összecsapásainak alapján.
MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 1. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Várda LA 4–2 (0–1, 0–2, 3–2)
VLA: Éles N. – Obsitos, Balogh G., Nagy Z., Németh B., Osztroha Á., Beresnyák, Illés P., Tóth Á. Csereként lépett pályára: Mészáros M. (kapus), NagyÁ., Szabó Á., Koszta Cs., Varga I, Sztolykó, Fráter. Edző: Baksa Zoltán
Gól: Tóth Z., Nagy Á.
Baksa Zoltán: – Nagyon vártuk már a bajnoki rajtot, és ezt a mérkőzést is. Tudtuk, hogy nagyon masszív csapat a DVTK, de amit megbeszéltünk a gyerekekkel azt a mérkőzés nagy részében sikerült megvalósítani. 2–0-ás vezetésnél lehetőségünk volt lezárni a mérkőzést, de mivel nem rúgtuk be a ziccereinket, így az törvényszerű, hogy az ellenfél a semmiből betalál, majd gólra gólt rúgott, ez nagyban befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Összességében a csapat mai teljesítménye nem volt rossz, van mire építkezni, azonban még egy hosszú folyamat kezdeti szakaszában vagyunk. Hétvégén lehetőségünk lesz javítani.