Azért mindig van mit csiszolni

2018-03-26 11:49:16
Kisvárda FC

Gyakorlás kérdése is, hogy jóval veszélyesebbek voltak a kisvárdai beívelések, mint a legutóbbi NB II-es mérkőzésen.

Ha hátra nem is dőlhettek, de azért megnyugodhattak Kisvárdán: a csapat sem futballozni, sem pedig nyerni nem felejtett el. Az NB II-ben a második helyen álló szabolcsi csapat Cegléd elleni győzelmével (3–1) és a szerdai ellenfél, a Békéscsaba zalaegerszegi vereségével (0–1) visszaállt a két csapat közötti tízpontos különbség (ráadásul a csabaiak eggyel több meccset játszottak már), de másokkal is számolni kell, hiszen kapaszkodik a megyei rivális Nyíregyháza Spartacus, valamint a Győr és a Gyirmót is.

– Összességében magabiztosan nyertünk, fontos volt, hogy az első félidő elején és a végén is sikerült gólt szereznünk – mondta Kondás Elemér, a kisvárdaiak vezetőedzője. – Igaz, a második játékész elején nehezebbé válhatott volna a helyzetünk, de nem tudott betalálni a Cegléd a helyzeteiből. Így viszont végig irányítottuk a mérkőzést, nagyon szép támadásokat vezettünk, igaz a befejezésekbe hiba csúszott. Vártam a harmadik gólt, mert az nagyon fontos volt a számunkra, azzal gyakorlatilag el is dőlt a három pont sorsa. Kár a végén kapott gólért, elsősorban azért, mert az ellenfél tizenhatosánál elvesztett labdából azért nem lenne szabad engednünk, hogy eljussanak a kapunkig egy hosszú indítást követően. A csapattal összességében elégedett voltam, miként a mentalitással és a játékkal is, még a befejezéseket kell egy picit pontosítani. Tudtuk, hogy agresszív, harcos csapat lesz az ellenfél, ehhez igazodva mi is nagy vehemenciával mentünk bele a párharcokba, ennek is köszönhető, hogy ilyen szép eredményt tudtunk elérni.

No meg annak, hogy a Siófok ellenihez képest jókorát javult a szöglet- és szabadrúgások hatékonysága. Míg a legutóbbi meccsen alig-alig szállt be a tizenhatoson belülre a labda, addig most szinte minden beadás veszélyes volt. Ez csakis gyakorlás kérdése?

– Gyakorlás kérdés is – felelte Kondás Elemér. – Gyakorolhatjuk, hogy ki hova érkezzen, ha éppen nincs, aki pontosan beadja a labdát. Legutóbb rendre eltaláltuk az ellenfél labdához legközelebbi emberét, most jobban sikerültek a beívelések. Nyilván az utóbbi két hétben is rengeteget gyakoroltuk ezeket a szituációkat, és bár külön öröm, hogy gólt is tudtunk belőlük szerezni, azért még van mit csiszolnunk.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló