Egy bajnokságon belül három 1–1

2023-08-24 19:12:25
Kisvárda FC

Eddig egyszer nyertünk a DVTK Arénában, ahova két és fél év után térünk vissza. MÚLTIDÉZŐ VIDEÓKKAL

Két év után találkozunk újra a Diósgyőrrel, miután a miskolci csapat 2021-ben kiesett, és nem sikerült egyből visszajutnia az élvonalba. Az eddigi kilenc mérkőzés mérlege némileg a DVTK-nak kedvez, köszönhetően annak is, hogy a 2021 két tavaszi meccset megnyerte. Érdekesség, hogy újoncévünkben mindhárom DVTK elleni mérkőzésünk 1–1-es döntetlennel ért véget.

Mindkét csapat egyszer-egyszer nyert a másik otthonában, mi igazán emlékezetes mérkőzésen, 2020 júniusában 2–0-ra, amivel az utolsó fordulóban biztossá vált a bennmaradásunk. A szombati lesz a két csapat tizedeik egymás elleni meccse az élvonalban.


A Diósgyőri VTK elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 9 mérkőzés, 2 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség, 9–11-es gólkülönbség

Hazai pályán: 5-1-3-1, 5–5

Idegenben: 4-1-1-2, 4–6

Gólszerzőink: Sassá 2, Vári, Hugo Seco, Bumba, Cukalasz, Melnik, Obradovics, Viana 1-1

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Lucas, Sassá 8-8, illetve Márkvárt D. 8


A Diósgyőri VTK elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában


2018-2019


6. FORDULÓ

2018. augusztus 25.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DIÓSGYŐRI VTK 1–1 (0–1)

Kisvárda, 2137 néző, v.: Szőts (Ring, Szert – Erdős, Urbán E.)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Vári B., Ene, Anderson Pico – Lucas, Protics (Mitosevics, 59.) – Gosztonyi (Sassá, a szünetben), Misic (Karaszjuk, 83.), Ilics – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

DIÓSGYŐR: Antal B. – Sesztakov, Brkovics, Karan, Nagy T. – Tajti – Tóth Barnabás, Vernes (Joannidisz, 68.), Bárdos (Forgács, 78.), Makrai (Hasani, a szünetben) – Mihajlovics. Vezetőedző: Fernando Fernández

Gólszerző: Mihajlovics (0–1) a 41., Vári B. (11-esből, 1–1) az 51. percben

A mérkőzés összefoglalója:

17. FORDULÓ

2018. december 8.

DIÓSGYŐRI VTK–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (1–1)

Miskolc, 2513 néző, v.: Berke (Szert, Horváth R. – Bogár, Molnár A.)

DIÓSGYŐR: Bukrán – Sesztakov, Brkovics, Karan (Tóth Barnabás, 85.), Tamás M., Juhar – Szabó B. (Mihajlovics, 57.), Márkvárt, Tajti – Hasani, Vernes (Bacsa, 73.). Vezetőedző: Fernando Fernández

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Beriosz, Ene, Protics – Lucas, Karaszjuk – Ilics (Izing, 90.), Milevszkij (Melnik, 55.), Sassá (Gosztonyi, 74.) – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Horváth Z. (öngól, 1–0) a 14., Sassá (1–1) a 32. percben. Kiállítva: Lukjancsuk az 51. percben

A mérkőzés összefoglalója:

28. FORDULÓ

2019. április 13.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DIÓSGYŐRI VTK 1–1 (0–1)

Várkerti Stadion, 2850 néző, v.: Vad (Albert I., Vígh-Tarsonyi – Bogár, Csonka B.)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Karaszjuk (Hugo Seco, 74.), Lucas – Gosztonyi (Horváth Z., 76.), Cukalasz, Grozav (Negrut, 83.) – Ilics. Vezetőedző: Dajka László

DIÓSGYŐR: Antal B. – Sesztakov, Polgár K., Brkovics, Tamás M., Juhar – Szabó B., Márkvárt D., Tajti (Mazalovic, 57., Vernes, 71.) – Prosser, Hasani (B. Mihajlovics, 91.). Vezetőedző: Fernando Fernández

Gólszerző: Lucas (öngól, 0–1) a 20., Hugo Seco (1–1) a 91. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2019-2020


11. FORDULÓ

2019. november 2.

DIÓSGYŐRI VTK–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–1 (1–0)

Miskolc, Diósgyőri Stadion, 4269 néző, v.: Berke (Albert I., Medovarszki J. – Farkas Á., Ducsai)

DVTK: Danilovics – Polgár K., Brkovics, Karan, Tamás M. – Iszlai, Márkvárt D. – Sesztakov (Prosser, 51.), Rui Pedro, Korbély (Bacsa, 70.) – Hasani (Tabakovic, 85.). Vezetőedző: Feczkó Tamás

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Kravcsenko, Protics, Hej – Lucas, Cukalasz (Anderson Pico, 82.) – Gosztonyi (Sassá, 66.), Bumba, Grozav – Tischler (Hugo Seco, 33.). Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Sesztakov (1–0) a 3., Bumba (1–1) az 50., Iszlai (11-esből, 2–1) a 62., Rui Pedro (11-esből, 3–1) a 93. percben

A mérkőzés összefoglalója:

22. FORDULÓ

2020. február 22.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DIÓSGYŐRI VTK 2–2 (1–0)

Várkerti Stadion, 2512 néző, v.: Bognár T. (Albert I., Vígh-Tarsonyi – Solymosi, Lovas)

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Kravcsenko, Rubus, Protics – Lucas, Karaszjuk – Gosztonyi (Sassá, 61.), Cukalasz, Grozav (Obradovics, 87.) – Viana (Tischler, 80.). Vezetőedző: Bódog Tamás

DIÓSGYŐR: Danilovics – Sesztakov, Polgár K., Brkovics, Vági (Egerszegi, 81.) – Márkvárt D., Iszlai – Hasani, Rui Pedro (Molnár G., 66.), Kiss T. – Ivanovszki (Tabakovic, 66.). Vezetőedző: Feczkó Tamás

Gólszerző: Cukalasz (1–0) a 23., Melnik (2–0) a 76., Molnár G. (2–1) a 83., Egerszegi (2–2) a 89. percben

A mérkőzés összefoglalója:

33. FORDULÓ

2020. június 27.

DIÓSGYŐRI VTK–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–2 (0–2)

Miskolc, DVTK Stadion, 5683 néző, v.: Vad (Kóbor, Garai P. – Bogár, Hanyecz)

DIÓSGYŐR: Bukrán – Orosz D. (Memolla, a szünetben), Polgár K., Szűcs K., Vági – Márkvárt D., Iszlai – Korbély (Hasani, 62.), Rui Pedro (Molnár G., a szünetben), Kiss T. (Makrai G., 71.) – Ivanovszki (Cortés, 83.). Vezetőedző: Feczkó Tamás

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Kravcsenko (Ene, 74.), Rubus, Baranyai Á. – Lucas, Szimovics (Szőr, 62.) – Obradovics (Sassá, 62.), Cukalasz (Czene, 85.), Kovácsréti – Viana (Tischler, 74.). Vezetőedző: Bódog Tamás

Gólszerző: Obradovics (0–1) a 8., Viana (0–2) a 41. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2020-2021


9. FORDULÓ

2020. november 1.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DIÓSGYŐRI VTK 1–0 (0–0)

Várkerti Stadion, 1723 néző, v.: Bogár (Buzás, Horváth R. – Iványi Z., Csonka B.)

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Datkovic, Rubus, Hej – Lucas, Szimovics (Karaszjuk, 91.) – Navrátil (Cukalasz, 80.), Bumba, Sassá (Kovácsréti, 84.) – Viana (Horváth Z., 80.). Vezetőedző: Supka Attila

DIÓSGYŐR: Danilovics – Sesztakov (Hasani, 76.), Szűcs K., Karan, Hegedűs J., Polgár K. – Max, Márkvárt D., Grozav (Rui Pedro, 67.) – Drazsics, Ivanovszki (Makrai G., 86.). Vezetőedző: Feczkó Tamás

Gólszerző: Sassá (1–0) a 61. percben

A mérkőzés összefoglalója:

20. FORDULÓ

2020. február 6.

DIÓSGYŐRI VTK–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–0 (2–0)

Miskolc, DVTK Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Andó-Szabó (Tóth V., Szert – Erdős, Vad)

DIÓSGYŐR: Malenica – Milovic, Soldo, Hegedűs J. – Sesztakov (Iszlai, 82.), Márkvárt D., Max, Suljic (Drazsics, 66.) – Grgic, Vanecek (Ivanovszki, 77.), Marin. Vezetőedző: Zoran Zekic

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Prenga, Csirkovics, Hej – Lucas, Szimovics (Karabeljov, 82.) – Sassá (Navrátil, a szünetben), Ötvös B. (Kovácsréti, a szünetben), Bumba (Zlicsics, 82.) – Viana (Jelena, 66.). Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerző: Vanecek (11-esből, 1–0) a 10., Hegedűs J. (2–0) a 40. percben

A mérkőzés összefoglalója:

31. FORDULÓ

2020. április 24.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DIÓSGYŐRI VTK 0–1 (0–0)

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Berke (Tóth V., Albert I. – Káprály, Csonka B.)

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Kravcsenko, Csirkovics, Leoni – Melnik, Karabeljov – Bumba (Zlicsics, 76.), Ötvös (Sassá, 60.), Kovácsréti (Navrátil, 66.) – Viana (Jelena, 66.). Vezetőedző: Supka Attila

DIÓSGYŐR: Malenica – Polgár K., Milovic, Soldo, Pikk – Grgic (Karan, 90.), Max (Szűcs K., 86.), Grozav – Suljic (Molnár G., 57.), Vanecek (Drazsics, 57.), Roshi (Márkvárt D., 57.). Vezetőedző: Zoran Zekic

Gólszerző: Grozav (0–1) a 63. percben

A mérkőzés összefoglalója:



A borítófotón: A később Diósgyőrben megfordult Lucas (a labdával) is részese volt eddigi egyetlen győzelmünknek a miskolci stadionban

Fotó: Móricz Csaba


next match
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló