Edzői premier – győzelmi reményekkel

2023-08-18 14:39:54
Kisvárda FC

NB III-as tartalékcsapatunk ezúttal szombaton játszik, a Gyöngyös lesz a vendég 11 órakor. BEHARANGOZÓ

Az NB I-es csapatnál történt változások tartalékcsapatunkhoz is begyűrűztek, hiszen az eddig NB III-asokat irányító Gerliczki Máté lett a „nagyok” megbízott vezetőedzője, így az ő utódját is meg kellett találni. A választás az eddig a Várda LA U19-eseit irányító Csernijenko Ruszlanra esett, akinek a felnőttfutballban ez az első vezetőedzői megbízatása. A premierje pedig az ezúttal szombaton 11 órakor kezdődő, Gyöngyös elleni hazai bajnoki mérkőzés lesz.

„A keret nagyjából hetven százalékát jól ismerem, hiszen a fiatalabbak szerepeltek nálam is, de a rutinosabb futballistákat is láttam már játszani – kezdte az első beharangozóját az NB III-as csapat edzőjeként az ötvenéves Csernijenko Ruszlan. – A csapat jó úton jár, nagyszerű az összhang, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy hazai pályán nyerni tudjunk. Látni a csapaton, hogy Gerliczki Máté nagyszerű munkát végzett, szervezett és tudatos a csapatjáték, ezen az úton szeretnénk tovább haladni, persze mindig van hova fejlődni, azért dolgozunk, hogy néhány szegmensben még előrébb tudjunk lépni. Olyan csapat érkezik hozzánk szombaton, amely még nem szerzett pontot, ez mindig veszélyes szituáció, ráadásul ebben az osztályban nincs olyan, hogy könnyű mérkőzés. Oda kell figyelnünk, azt szeretnénk, hogy rá tudjuk erőltetni az akaratunkat az ellenfélre, és ha úgy működik majd minden, mint a múlt héten, akkor nem maradhat el a győzelem.”


NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 4. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD II (5.)–GYÖNGYÖSI AK (15.)

Várkerti Sporttelep, szombat, 11.00

Vezeti: Dédesi Mátyás Benedek (Balla Levente, Tóth Ádám)


next match
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló