„Hazai" környezetben a helyiek ellen
NB III-as csapatunk az ausztriai edzőtáborozás célegyenesére fordult.
Hétfő délután nagy vihar csapott le Ausztriában arra a környékre, ahol NB I-es és NB III-as csapatunk is edzőtáborozik – szerencsére mindkét alakulatunk fedél alatt tartózkodott, amikor beköszöntött a szélsőséges időjárás. Ez némileg átírta csapataink keddi programját, hiszen az NB I-esek délután a jobb állapotban lévő heilingenkreuzi pályára mennek edzeni. Oda, ahol az NB III-asok délelőtt gyakoroltak, szerdán pedig lejátsszák utolsó itteni edzőmérkőzésüket.
Tartalékcsapatunk tagjai igazán otthonosan érezhetik majd magukat a létesítményben, hiszen ott edzettek bő egy héten át, no de mit szóljon az ellenfél, az osztrák ötödosztályú Heilingenkreuz SV, amelynek ténylegesen otthona a „műhely". Tehát „hazai" környezetben játszunk a helyiek ellen szerdán 19 órától.
„Harmadik alkalommal vehetek részt a csapattal ausztriai edzőtáborban, ezek alapján mondhatom, hogy nagyon hasznosak ezek a kiruccanások – jelezte a keddi edzés végén Simon Mátyás, hogy 19 éves kora ellenére már rutinosnak számít ezen a téren. – Sokat tudunk együtt gyakorolni, a közösség is épül, a kemény gyakorlások közötti szabadidőt is hasznosan együtt tudjuk tölteni. Úgy tűnik az új bajnokságban, némileg más lesz a csapaton belüli szerepköröm, mint korábban, de igyekszem majd megfelelni a kihívásoknak. A második edzőmeccsen sikerült a kapuba találnom, mondanom sem kell, gólt szerezni minden körülmények között felemelő érzés. Az új játékosokkal is erősödtünk, úgyhogy bizakodóan tekintünk a következő szezon elé.”
A keddi edzést már csak kívülről, civilben figyelte Heles Jaroszlav, aki délután már Szombathelyre tette át székhelyét, hiszen az NB II-es Haladásnál vesz részt próbajátékon.