Ötödször vezet ebben a párosításban

2023-05-05 19:38:04
Kisvárda FC

A tavalyi bajnokságban a legtöbb meccsünkön közreműködő sporival találkozunk szombaton.

A tizenhetedik alkalommal vezet nekünk mérkőzést az NB I-ben, ezzel megerősíti a gyakorisági rangsorunkban a második helyét Pintér Csaba. A 45 éves sporinak a szombati lesz a 138. mérkőzése az élvonalban, a Fradinak 31. alkalommal fúj majd, ennél többször egyik csapat meccsén sem működött közre, mi a kilencedik helyen állunk a rangsorában.

Tavaly ő volt a legtöbbet foglalkoztatott játékvezető a meccseinken (hat alkalommal), a 2022-2023-as sorozatban a mostani lesz a harmadik alkalom, hogy találkozunk vele: augusztusban ő fújta a Puskás Akadémia ellen hazai pályán 1–1-re végződött meccsünket, októberben pedig az Újpest elleni idegenbeli 0–4-et. Ez a párosítás sem ismeretlen a számára, olyannyira, hogy ötödször vezeti a Fradi elleni meccsünket. Övé volt a Várkerti Stadion történetének első NB I-es meccse, amit éppen a zöld-fehérek ellen veszítettünk el 2–0-ra, a 2020 júniusában az idegenben 1–0-ra elveszített, aztán a 2021 áprilisában a hazai pályán 0–0-ra végződött, míg tavaly márciusban az Üllői úton 1–0-s vezetésünkről 2–1-re elveszített mérkőzésünket vezette még az FTC ellen.

Két alkalommal is előfordult (épp a már említett Fradi elleni nyitányon és ősszel Újpesten), hogy két-két játékosunkat is idő előtt leküldte a pályáról, egyébként is ő állította ki a legtöbb kisvárdai játékost az NB I-ben – számszerint hatot. Az ellenfelek soraiból hárman kaptak piros lapot ezen a 16 nekünk vezetett mérkőzésen, két tizenegyest ítélt a javunkra, négyet ellenünk. A sárga lapját 44 kisvárdai játékos és stábtag láthatta az orra előtt, az ellenfelek 34 figyelmeztetésben részesültek.

A mérlegünk pedig vele: négy győzelem, hét döntetlen, öt vereség, 16–20-as gólkülönbség.


OTP BANK LIGA: 30. FORDULÓ

FERENCVÁROS (1.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (7.)

Groupama Aréna, szombat, 19.45

Vezeti: Pintér Csaba (Tóth Vencel, Belicza Bence Péter – tartalékjátékvezető: Pillók Ádám)


next match
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló