A BKV ellen haladhatunk tovább – előre

2023-04-21 18:57:08
Kisvárda FC

Kilenc veretlenül megvívott meccsel a háta mögött újabb idegenbeli bajnokit játszik tartalékcsapatunk. BEHARANGOZÓ

Nagyszerűen jött ki az előző hetek meccsdömpingjéből, a három hét alatt játszott hét bajnokiból tartalékcsapatunk, amely az NB III Keleti csoportjában ebben az időszakban négy győzelemmel és három döntetlennel gyarapodott, összesen pedig kilenc veretlenül megvívott mérkőzésnél (öt győzelem, négy döntetlen) tart. Vasárnap újabb idegenbeli fellépés vár az immár a tabella első felében állomásozó csapatunkra, ezúttal a BKV Előre otthonában.

„A legutóbbi, Karcag elleni idegenbeli győzelmünk azért volt különösen értékes, mert talán akkor játszottunk a legösszeszedettebben és legtaktikusabban, úgy védekezésben, mind támadásban – állapította meg Gerliczki Máté, tartalékcsapatunk edzője. – Pedig éppen most kellett volna a legfáradtabbaknak lennünk, hiszen három hét alatt a hetedik mérkőzésünket abszolváltuk. Hosszú idő után most egy teljes hetünk volt felkészülni a következő fellépésre, de csalóka ez, mert most jöhet ki az igazán nagy fáradtság a játékosokon, ezt lehetett is érezni. Szép ez a sorozat, de nagyon sikeres akkor tud lenni a csapat, ha nem a győzelmek és a döntetlenek váltják egymást, hanem folyamatosan nyer. Az eredményességet tekintve ez a célunk, a másik pedig az, hogy minél többen felhívják magukra a figyelmet az NB I-es csapatnál. A BKV Előréről szólva, rutinos csapattal találkozunk, felkészültünk belőle, szeretnénk a fővárosban is nyerni, biztos vagyok benne, hogy erre meglesz az esélyünk.”

Ezúttal is lesz eltiltás miatti hiányzója a csapatnak, ezúttal Jaroszlav Heles nem játszhat öt sárga lap miatt. Rubus Tamás a hét második felében kapcsolódott be az edzésmunkába, a Békéscsabán súlyosan megsérült Simon Mátyás pedig visszatérhet – fogvédővel a szájában.


NB III KELETI CSOPORT: 33. FORDULÓ

BKV ELŐRE (10.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (9.)

BKV Előre Sporttelep (Sport utca), vasárnap, 17.00

Vezeti: Büki Gábor (Molnár István, Bán Krisfóf Patrik)


A borítófotón: Králik Péter (szemben) határozottságára most is szükség lesz a védelemben

Fotó: Ombodi Tamás


next match
Vasas FC
Kisvárda Master Good
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
2024-07-28 19:00
MerkantilBank Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Paksi FC
2-1
1-0
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló