Marad a válogatott szélső
Meghosszabbította a nyáron lejáró szerződését a harmadik kisvárdai szezonját taposó játékosunk.
Az is erősítés, ha meg tudjuk tartani az értékeinket. Márpedig nem kérdés, Driton Camaj nagy nyeresége a csapatunknak. A 25 éves montenegrói futballista 2020 nyarán érkezett Kisvárdára és idén nyáron járt volna le a szerződése, amit a felek hétfőn kölcsönösen meghosszabbítottak 2024 december 31-ig.
„Az utóbbi időszak jó teljesítménye és a válogatottban játszott mérkőzések más klubok érdeklődését is felkeltették Driton Camaj iránt, de a mi célunk is az volt, hogy megtartsuk a játékost – mondta a szerződés aláírását követően Révész Attila sportigazgató. – A játékos is belátta, hogy a fejlődése nálunk töretlen maradhat, és mivel megint jó esélyünk van kilépni a nemzetközi porondra, a Konferencialiga-szereplés ismét jó esélyt kínál a számára, hogy növelje az ázsióját. Örülünk neki, hogy tető alá tudtuk hozni a jövő év végéig szóló új kontraktust.”
Driton Camaj eddig 71 bajnoki mérkőzésen szerepelt csapatunk színeiben, 3752 percet töltött a pályán. Tizenkét góljával az örök NB I-es klubranglista – holtversenyes – második helyezettje, asszisztjaival további 15 gól előkészítésében vállalt szerepelt. Tavaly nyáron bemutatkozott a montenegrói válogatott színeiben, négyszer viselte eddig a címeres mezt, amelyben jó eséllyel a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőkön is szerepelhet az idén.
„Nagyon boldog vagyok, hogy aláírtam az új szerződésemet, már csak azért is, mert Kisvárdán otthon érzem magam, szerettem volna, ha itt folytathatom a karrierem – vette át a szót Driton Camaj. – Minden meccsen a legjobbamat próbálom nyújtani, és látható, ez a mostani a legjobb évem. Természetesen mindig van hova fejlődni, én is és a csapat is azon lesz, hogy jobbak és jobbak legyünk.”
Driton Camajnak legalább ilyen sikeres folytatást kívánunk a továbbiakban is Kisvárdán!