Megvan a győzelembe vetett hit

2023-02-24 15:52:11
Kisvárda FC

A Vasas ellen idegenben lép pályára szombat este csapatunk. BEHARANGOZÓ

A második kör utolsó előtti fordulóját rendezik a hétvégén, csapatunk a sereghajtó Vasas FC vendége lesz. A fővárosiak a bennmaradásért harcolnak, és bár a bajnokság idei szakaszának elején értek el figyelemfelkeltő eredményeket (Ferencváros 0–0, Puskás Akadémia 1–1), a rivális Újpest elleni hazai meccset elveszítették (0–1), majd Zalaegerszegen játszottak gólnélküli döntetlent úgy, hogy kapusuk tizenegyest is hárított.

„Ugyan a Vasas az utolsó a tabellán, de azt nagyon merész lenne kijelenteni, hogy egyben a leggyengébb csapat is a mezőnyben – mondta Török László vezetőedző a szombaton 19.30-kor kezdődő meccs kapcsán. – Mi nem ezt gondoljuk róla, hiszen minőségi játékosok alkotják a keretet, játékosai talán a legtöbb NB I-es mérkőzéssel rendelkeznek a mezőnyben. A védelme stabil, a középpályán és a támadósorban pedig jól csengő nevű játékosok állnak rendelkezésre. Számunkra nagyon fontos volt az Újpest elleni győzelem, mert bár a sikerbe vetett hite a stábnak és a csapatnak is megvolt, végre sikerült is megszereznünk a három pontot, azok után, hogy a Paks és a Honvéd elleni mérkőzéseink nem úgy alakultak, ahogy reméltük. Az Újpest ellen elleni győzelem még úgy is sokat jelentett a számunkra, ha tudjuk, a játékunk nem volt az igazi. Nincs azzal baj, ha az ilyen teljesítmény is rendre sikerrel párosul, a három pontot ezért is beírják. Ráadásul arra nem lehetett panasz, hogy ne szereztünk volna szép gólokat.”

A Vasas messze a legkevesebb, mindössze 14 gólt szerzett eddig a bajnokságban. Az már fél siker lehet, ha a mi kapunkat sem tudja bevenni a fővárosi alakulat?

„Azt azért ne feledjük, hogy nagyon kevés gólt is kap a Vasas, csak három csapat kapuját vették be kevesebb alkalommal, mint az övét – mutatott rá a másik oldalra Török László. – Az is igaz, hogy valóban ritkán találnak be, és bár az öltözőjében akad több olyan játékos, aki veszélyt jelenthet, bízunk benne, hogy nem most találnak rá a góllövő cipőjükre.”

A következő két fordulóban a dobogóért vívott harcban érdekelt riválisok (Kecskemét, Debrecen) lesznek a vendégeink. A rangadók előtt jót tenne az önbizalomnak az idegenbeli győzelem.

„A csapatunknak és a stábunknak is megvan a kellő önbizalma, valamint az extra motivációja ahhoz, hogy eredményesek legyünk a következő feladatok és kihívások elérésében és teljesítésében. Ez vonatkozik a Vasas elleni mérkőzésre is, távolabbra pedig még nem tekintenénk” – zárta mondandóját Török László.


A borítófotón: A két csapat őszi mérkőzésén kapott először lehetőséget a kisvárdai kezdő tizenegyben Széles Imre Antal

Fotó: Móricz Csaba


Latest match
Paksi FC
2-1
1-0
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló