Pedig kétgólos is volt az előny
A cseh Olomuc elleni mérkőzéssel ért véget a törökországi edzőtáborozás érdemi része. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ
Jaroslav Navrátil szembekerült Jan Navrátillal. Cseh szélsőnk honfitársai, a Sigma Olomuc játékosai között akadt egy, az övével csaknem teljesen megegyező nevű futballista.
Amúgy is „megszokott” már, hogy a sidei Arslan Zeki Demirci Sport Complexben megmérkőzünk egy cseh csapattal, hiszen tavaly ugyanezen a pályán kaptunk ki 1–0-ra a Baník Ostravától. Aztán ugyancsak 2022-ben akadt rá példa ugyanitt, hogy egy meccset 2–0-s vezetésről 2–2-es döntetlenre adtunk. Akkor az azeri Neftci Baku, most pedig a pénteki táborzáró mérkőzésen a cseh bajnokságban negyedik helyen álló Sigma Olomuc ellen.
Óvatosan kezdte mindkét csapat a meccset, kevés volt a helyzet, a csehek játszottak némi mezőnyfölényben. Gólt mégis mi szereztünk, Jasmin Mesanovic átadásából Driton Camaj – akinek a teljesítményére személyesen volt kíváncsi ezen a mérkőzésen Montenegró szövetségi kapitánya, Miodrag Radulovics – talált be. Ugyanez a páros hozta össze a második gólunkat is, immár szünet után. Camaj beadása után kézzel értek a labdába a csehek a tizenhatoson belül. a büntetőt pedig Mesanovic értékesítette.
Nem sikerült sokáig tartani a kétgólos vezetést, hiszen a túloldalon is tizenegyest ítélt a török játékvezető (hogy mire fel, azt nem tudtuk értelmezni...), azt – bár Hindrich Ottó rajta volt a labdán – értékesítették és fejesből ki is egyenlítettek.
Ha nem is százszázalékos mérleggel, de veretlenül zártuk a törökországi edzőmeccseket, persze az eredményesség jövő szombattól lesz igazán fontos, amikor a Paks elleni hazai meccsel indítjuk a bajnokság 2023-as szakaszát.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
KISVÁRDA MASTER GOOD–SK SIGMA OLOMOUC 2–2 (1–0)
Side
KISVÁRDA: Hindrich – Hej (Ilievszki, a szünetben), D. Kovacic, Jovicic, Leoni – Melnik, Ötvös (Lucas, 71.) – Jaroslav Navrátil (Vida K., 84.), Makowski (Szpaszics, 71.), Camaj (Karabeljov, 71.) – Mesanovic (Czérna, 81.)
SIGMA: Trefil – J. Pokorný, V. Benes (Vodhánel, 64.), Poulolo (Vrastil, a szünetben) – Zifcák (Zorvan, a szünetben), Breite (Sedlák, 64.), Ventúra (Fortelny, 64.), Sláma (Zmrzlý, a szünetben) – Jan Navrátil (Matousek, 64.) – Růsek (Prichystal, 64.), Chytil (Zlatohlávek, 64.)
Gólszerző: Camaj (39.), Mesanovic (11-esből, 55.), illetve Chytil (11-esből, 60.), Vrastil (73.)
A gólok története
39. perc: Mesanovic jobb oldali beadását Camaj pörgette az ötös vonaláról a hálóba, 1–0.
55. perc: A balról befelé induló Camaj lövésébe kézzel ért bele a cseh védő, a játékvezető azonnal a büntetőpontra mutatott. A 11-esből Mesanovic jobbal a bal alsó sarokba helyezte a labdát, 2–0.
60. perc: Tizenegyest ítélt a játékvezető az Olomoucnak, melyet Chytil jobbal a jó irányba verődő Hindrich keze mellett a jobb alsó sarokba lő, 2–1.
73. perc: Fortelny jobb oldali beadása után Vrastil fejelt az ötösről a bal felső sarokba, 2–2.
A borítófotón: Jasmin Mesanovic előbb gólpasszt adott, majd értékesítette a tizenegyest