Nálunk már járt a Mikulás
Csomagokkal és élményekkel leptük meg a csapatunkat meglátogató fiatalokat. FOTÓGALÉRIA
Kabalaállatunk, Pyro Mikulás-kellékeket – is – magára öltött, és ő fogadta a kisvárdai Szent Miklós Integrált Szolgáltató Központ, valamint a Szeretet Hatalma Alapítvány növendékeit. A vendégek arcára kiült a mosoly, amikor meglátták az őket fogadó játékosokat, no és persze a megterített asztalokat, a nekik jutó Mikulás-csomagokat.
Hát még akkor, amikor a hétfő délelőtti edzést megelőzően játékosaink labdázgattak, passzolgattak is velük, a bátrabbak kapura is lőhettek kapusainknak, akik igyekeztek állni a sarat.
A vendégek sem jöttek üres kézzel, saját készítésű kézműves ajándékokkal és oklevelekkel gratuláltak a csapat egész éves szerepléséhez, ezeket vezetőinknek, edzőinknek nyújtották át.
Mi ezeket köszöntük meg, no meg azt, hogy jókedvre deríthettük a hétköznapokon sok nehézséggel küszködő fiatalokat.