Nekünk vezet a leggyakrabban

2022-11-07 16:06:14
Kisvárda FC

A bajnokságban másodszor fújja nekünk a sípot, ebben a párosításban pedig először.

Tizedik alkalommal vezet nekünk mérkőzést kedden Káprály Mihály, ebben a párosításban először. A mostani bajnokságban pedig másodszor, legutóbb október 14-én, Kecskeméten találkoztunk vele, amikor 3–3 lett a vége. A Várkertben legutóbb tavaly augusztusban láttuk meccset vezetni, amikor 2–0-ra vertük a Mezőkövesdet.

A mérlegünk az általa vezetett mérkőzéseken négy győzelem, két döntetlen, három vereség, 13–14-es gólkülönbség. Kétszer állított ki kisvárdai játékost (mindkétszer Hej Viktort), egy tizenegyest ítélt a javunkra, hármat a kárunkra – legutóbb Kecskeméten is, amit értékesített az ellenfél. Tizennégy nekünk kiosztott sárga lappal szemben az ellenfelet huszonegy alkalommal részesítette ilyen figyelmeztetésben.

A 32. születésnapja előtt álló Káprály Mihálynak a keddi lesz a 28. NB I-es mérkőzése, a gyakorisági listáján megerősítjük vezető helyünket (a második legtöbb meccset a Mezőkövesdnek vezette – hetet), a ZTE-nek hatodszor fújja a sípot.


OTP BANK LIGA: 15. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD (2.)–ZALAEGERSZEGI TE FC (5.)

Várkerti Stadion, kedd, 18.00

Vezeti: Káprály Mihály (Márkus Tamás, Belicza Bence Péter – tartalékjátékvezető: Csonka Bence)


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló