A gondokkal is meg kell tudni küzdeni

2022-11-04 13:32:46
Kisvárda FC

Lesznek hiányzóink, kapusposzton is váltani kell a felcsúti bajnoki előtt. BEHARANGOZÓ

Az idei utolsó három mérkőzésére fordul a bajnokság, csapatunk nyolc nap alatt teljesíti a penzumot. Szombaton Felcsúton lép pályára, kedden a Zalaegerszeg látogat Kisvárdára (jegyinformációk ITT), majd november 13-án újra Fejér megyébe, a Mol Fehérvárhoz látogatunk.

Maradva a következő megmérettetésnél, a Puskás Akadémia elleni párharcainkra az utóbbi időben az a jellemző, hogy az otthonában játszó csapat nem tudja megnyerni. A két csapat utóbbi nyolc találkozója alakult így, nyilván, a mi törekvéseink szombaton arra vonatkoznak, hogy a kilencedik meccs se végződjön másként.

„Nem tudom, mi lehet ennek az oka, a szakmai stábnak nem is feladata, hogy ezzel különösebbképpen foglalkozzon – reagált Török László vezetőedző arra a felvetésünkre, hogy vajon miért alakulhatott ez így. – Talán benne lehet az is, hogy egy ideje már a helyezéseket tekintve is egymás riválisa a két csapat, és kellően tart is a másiktól, ilyenkor gyakrabban alakul ki döntetlen. Nyilvánvalóan azt szeretnénk, hogy ez a sorozat most folytatódjon, a Puskás otthonában a döntetlen sem rossz eredmény, de azt szeretnénk, ha a meccs után a mérleg nyelve felénk billenne.”

Vajon minek kell teljesülnie ahhoz, hogy tovább gyarapodjon a veretlenül megvívott meccsek száma, amely most négynél tart?

„Októberben jó teljesítményt nyújtott a csapat, kijött a gödörből és az eredményességre sem lehetett panasz – így a vezetőedző. – Még több is lehetett volna benne, hiszen Kecskeméten és Mezőkövesden nem siketült megtartani az előnyünket, igaz Debrecenben kétszeri hátrányból fordítottunk. Tanulság, hogy végig nagy koncentrációval kell játszani, akkor is, amikor nálunk van az előny. A kapott gólok száma az utóbbi időben sok volt, ennek oka lehetett, hogy a védelmünk összetételét nem jellemezte az állandóság, viszont sokat dolgozunk azon, hogy ezen a téren is javuljunk. Az viszont biztos, hogy megint változtatni kell a hátsó alakzatunk összetételén, hiszen kapusunk, Hindrich Ottó (borítófotónkon) az egyik edzésen kéztörést szenvedett, begipszelték a kezét, így ő már csak a bajnokság jövő évi szakaszában állhat újra a rendelkezésre. Sajnáljuk a történteket, mielőbbi felépülést kívánunk neki. Hiányában Artem Odincov léphet előtérbe, ő végig jó mentalitással kezelte a helyzetet, és amikor szükség volt rá, a kupameccseken nagyon jól teljesített, ahogy a nyáron a nemzetközi porondon is. Most a sors úgy hozta, hogy ő áll majd a kapuban, biztos vagyok benne, hogy élni is fog az eséllyel, amit meg is érdemel, mert nagyon sokat tett érte.”

Az utóbbi két meccsén a Puskás Akadémia hét gólt kapott, ami eddig nem volt jellemző rá. Csapatunknak is a támadójáték az erőssége, ebből akár kikerekedhet egy eseménydús mérkőzés is.

„Igyekszünk megtalálni az ellenfél gyenge pontjait, és mindegy, hogy milyen típusú mérkőzésen, de a lényeg számunkra az, hogy eredményesen zárjuk a szombati összecsapást – folytatta Török László. – Gondot okoz továbbá, hogy a mezőkövesdi mérkőzésen Matheus Leoni izomsérülést szenvedett, így rá a hátralévő három mérkőzésen már nem számíthatunk. Emellett is voltak problémáink, így mérsékelt létszámban tudtunk csak edzeni, de bízunk benne, hogy a mérkőzésig hátralévő időben kiegyenesedünk, és megtaláljuk azt az ideális kezdő tizenegyet, amely eredményes lehet szombaton.”


next match
BVSC-Zugló
Kisvárda Master Good
Budapest, Óbuda, III. Ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
2-0
1-0
Aqvital FC Csákvár
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-09-29 17:00
Merkantil Bank Liga, 8. forduló