Újabb játékperceket avattunk fel

Aktuális és örökstatisztikák: A góltalansági sorozatunk 343 percnél állt meg, csaknem fele annyi a figyelmeztető lap, mint tavaly ilyenkor.
Olyan történt a Vasas ellen, mint még soha: a 16. és a 38. percben eddig még nem szereztünk gólt az NB I-ben – szombaton igen. Így már „csak” az 1., a 3., a 27., a 33., a 47., az 54., a 62., a 67., a 70., a 72., a 78., a 80., a 84. és a 90. percben bizonyultunk eredménytelennek. Az 1. és az 54. percben nem is kaptunk még soha gólt.
Ha a negyedórás időtartamokat nézzük, az első félidőben az első, a második és a harmadik tizenöt perces etapban is egyaránt 30 gólt szereztünk, tehát a 176 gólunkból 90 született az első játékrészben, ezekre 84-et kaptunk eddig. Érdekes, hogy az összesített hazai és idegenbeli gólkülönbségünk csaknem megegyezik, csak ellentétes előjellel: 100–76 az itthoni és 77–100 az idegenbeli.
Miután Dominik Kovacic az eltiltását töltötte, nyolc olyan játékosunk maradt, aki mind a tíz őszi bajnokin lehetőséghez jutott.
Baráth Botond öngólja volt a harmadik az NB I-ben, amellyel az ellenfelek bennünket segítettek. Legutóbb tavaly október 1-jén a honvédos Tamás Márk sietett a segítségünkre, érdekes, azt a mérkőzést is Bogár Gergő vezette.
Gólképtelenségi sorozatunk 343 percnél szakadt meg, így nem került veszélybe az eddigi „klubrekordnak” számító 437 perces etap. Tavalyhoz képest javul a sportszerűség is, ez volt a harmadik mérkőzés az idei tízből, amikor nem kaptunk sárga lapot. Az elmúlt bajnokságban tíz forduló után 41 sárga és négy piros lapunk volt, most 22 sárga és két kiállítás a mérleg – utóbbit egy meccsen, az Újpest ellen gyűjtöttük be.
2022-2023: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (10 forduló után)
Legtöbb mérkőzés: Hindrich Ottó, Hej Viktor, Bohdan Melnik, Jasir Asani, Driton Camaj, Jasmin Mesanovic, Rafal Makowski, Mario Ilievszki 10-10
Legtöbb játszott perc: Hindrich 948, Matheus Leoni 828, Hej 821
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Hindrich 10, D. Kovacic, Hej, Leoni 9-9
Legtöbb végig játszott meccs: Hindrich 10, Hej, Leoni 8-8
Legtöbbször lecserélve: Camaj 8, Asani 7, Makowski 6
Legtöbbször becserélve: Vida Kristopher 8, Ilievszki 6, Jaroslav Navrátil 5
Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Melnik 34, Hej 20, Camaj 19 (valamennyi tavalyról áthozott sorozat)
Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Hindrich 948, Leoni 377, Hej 204
A házi góllövőlista: Camaj 5, Makowski 4, Melnik 3, Mesanovic 2, Ilievszki, Navrátil, Janisz Karabeljov 1-1. Öngól: Baráth Botond (Vasas)
Gólpassz: Camaj 5, Asani 3, Ilievszki 2, Hej, Makowski, Leoni, D. Kovacic, Mesanovic, Karabeljov, Széles Imre Antal, Melnik 1-1
Kanadai lista (gól+gólpassz): Camaj 10 (5+5), Makowski 5 (4+1), Melnik 4 (3+1), Mesanovic 3 (2+1), Ilievszki 3 (1+2), Asani 3 (0+3), Karabeljov 2 (1+1), Navrátil 1 (1+0), Hej 1 (0+1), Leoni 1 (0+1), D. Kovacic 1 (0+1), Széles 1 (0+1)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 142 (tavalyi 33.-idei 1. forduló)
Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 118 perc
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 343 perc (6-10. forduló)
Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 55 perc
Sárga lap: Hej 4, Leoni, Hindrich, Melnik, D. Kovacic, Camaj, Navrátil 2-2, Lucas, Mesanovic, Karabeljov, Asani, Peteleu, Vranjanin 1-1
Kiállítva: D. Kovacic, Ötvös Bence 1-1
Abszolút rekordok az NB I-ben
Mérkőzések száma: 142
Összesített mérleg: 142 mérkőzés, 55 győzelem, 37 döntetlen, 50 vereség, 176–177-es gólkülönbség, 202 pont, 1,4225 pont/mérkőzés
Összesített hazai mérleg: 70-31-20-19, 100–77, 113, 1,6142 pont/mérkőzés
Összesített idegenbeli mérleg: 72-24-17-31, 76–100, 89, 1,2361 pont/mérkőzés
Legtöbb mérkőzés: Melnik 121
Legtöbb játszott perc: Melnik 9978
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 104
Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 89
Legtöbbször lecserélve: Claudiu Bumba 44
Legtöbbször becserélve: Sassá 42
Legtöbb meccs sorozatban: Melnik (2021-2022: 10. forduló-2022-2023: 10. forduló) 34
Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)
Legtöbb gól: Bumba 18
Legtöbb gólpassz: Bumba 17
A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Bumba 35 (18+17)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó Dávid, 2020-2021: 26-31. forduló)
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)
Legtöbb sárga lap: Lucas 28
Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej, Ötvös 2-2
A borítófotón: Ezen a mérkőzésen sem kellett figyelmeztetnie a játékvezetőnek a futballistáinkat
Fotó: Móricz Csaba

