Tiszafüreden is győzelem a cél
NB III-as csapatunk egy héten belül a harmadik bajnoki mérkőzését játssza. BEHARANGOZÓ
Három helyezés, de csak egy pont a távolság a vasárnap egymás ellen mérkőző felek között az NB III Keleti csoportjának tabelláján. Tartalékcsapatunk ötödik helyezettként utazik a Tiszafüred otthonába, ahol megerősítheti pozícióját házigazdájával szemben.
„A Tiszafüred a tavalyi bajnokság második felére alaposan megerősödött, meghatározó szereplője a csoportunknak, a mostani sorozatban is versenyben lehet a jó helyezésekért – árulta el a riválisról Kocsis János, a Kisvárda Master Good II edzője. – Szerdán abból a szempontból is nagyon fontos győzelmet arattunk, hogy három, bosszantó pontvesztéssel véget ért meccs után visszatért a hitünk. Nem könnyű kezelni az egy héten belül játszott három meccset, de soraink kiegyenesedtek, a keretünk van olyan bő, hogy a legfittebb játékosok lépjenek pályára, ezáltal reménykedhetünk a három pont megszerzésében.”
NB III KELETI CSOPORT: 11. FORDULÓ
FACULTAS-TISZAFÜREDI VSE (8.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (5.)
Tiszafüred, Lipcsey Elemér Sporttelep, vasárnap, 15.00
Vezeti: Práth Dávid (Pogonyi Ferenc, Ancsin Zoltán)
A borítófotón: Legutóbb májusban hazai pályán 2–0-s kisvárdai győzelem született a két csapat mérkőzésén
Fotó: Ombodi Tamás