Energiatakarékos továbbjutás
A BVSC elleni első félidő közepén percek alatt eldöntöttük, hogy miénk lesz a győzelem. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ
Két évvel ezelőtt tartalékcsapatunk járt NB III-as bajnokin a BVSC Szőnyi úti létesítményében, ahova tavasszal is visszatér a Kisvárda Master Good II, de előbb még szombaton NB I-es csapatunknak volt jelenése az átépítésre ítélt komplexumban, amelynek a tervei már ki vannak függesztve – az alapján igen csinos lesz.
A Keleti csoport – már most – toronymagas listavezetője Keletről érkezett ellenfelét fogadta a Mol Magyar Kupában, ahova most kapcsolódott be csapatunk. A jövő heti válogatott meccsekre meghívót kapott játékosaink közül Hindrich Ottó, Janisz Karabeljov és Driton Camaj a meccskeretbe sem került be, ahogy Dominik Kovacic is teljes pihenőt kapott. Először szerepelt viszont tétmeccsen a kezdő tizenegyben Vida Kristopher, nemcsak kisvárdai színekben, hanem 11 évnyi külföldi szolgálat után hazatérve Magyarországon is.
Szélsőnk aktívan is kezdett, nagy szerepe volt abban, hogy beszorítottuk a BVSC-t. Igaz, a görcsoldó első gólt éppen azok után szereztük, hogy a hazaiak az első gólveszélyes akciójukat vezették. Az ezúttal is támadóbb szerepkört kapó Lucas találata után jött Vida Kristopheré – egyik sem volt csúnya, maradjunk annyiban. Mint ahogy szép volt az a támadás, aminek a végén Matheus Leoni megszerezhette volna harmadik gólunkat, de Szemerédi Norbert lábbal védett.
A második félidő? Azt is lejátszották a felek, különösebb esemény nélkül. A BVSC Szalánszki Gergő révén a jobb oldalon aktivizálta magát a leginkább, kisvárdai részről a nagy kedvvel játszó Vida Kristopher mellett Mario Ilievszki megmozdulásaiban volt benne a veszély, de hiába próbálta őket kiszolgálni Lucas, Bohdan Melnik és a csereként beállt Czérna Erik is, nem sikerült a kapuba találniuk. Utóbbi a bokájára rúgást kapó Jasir Asani helyére állt be, de nincs nagy baj, albán-északmacedón szélsőnk a meccs után mosolyogva közölte, hogy ő bizony a jövő héten sem lép pályára...
No, hiszen nem is lesz tétmeccs, a válogatott szünet lehetőséget ad az energiatárak feltöltésére. Legközelebb október 1-jén az Újpestet fogadjuk, hétfőn pedig az is kiderül, hogy a kupa következő körében ki lesz az ellenfelünk.
MOL MAGYAR KUPA: A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
BVSC-ZUGLÓ–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–2 (0–2)
Budapest, Szőnyi út, 200 néző, v.: Rúsz (Márkus T., Berényi Á.)
BVSC: Szemerédi – Májer G., Balogh M., Benkő-Bíró, Nagy J. (Fisli, 65.) – Tamási Zs., Szilágyi M. – Szalánszki, Tóth L. (Reizinger, 80.), Kelemen P. – Horváth R. (Tóth K., a szünetben). Edző: Urbán Flórián
KISVÁRDA: Odincov – Hej, Kravcsenko, Széles, Leoni – Melnik (Bíró R., 87.), Őtvös (Szőr, 77.) – Asani (Czérna, 52.), Lucas, Vida K. (Navrátil, 77.) – Ilievszki. Vezetőedző: Török László
Gólszerző: Lucas (0–1) a 26., Vida K. (0–2) a 29. percben
A gólok története
26. perc: Asani ívelt a tizenhatoson belülre, ott Ilievszki az ötös sarkától sarokkal játszotta vissza a labdát Lucashoz, aki 14 méterről jobbal a kapu bal felső sarkába lőtte, 0–1.
29. perc: Asani előreívelése után Vida Kristopher mellre vette a labdát, közben kapura fordult, és mielőtt leesett volna a labda, öt méterről ballal lőtt a kapu közepébe, 0–2.