„Győztes mentalitással lépünk fel”

2022-08-27 09:23:29
Kisvárda FC

Az európai porondról búcsúzó csapatok csapnak össze vasárnap a Várkertben. BEHARANGOZÓ

Két héttel azután, hogy csapatunk elbúcsúzott a nemzetközi kupaporondtól (a bennünket kiejtő norvég Molde FK azóta végül kiharcolta helyét az Európa-konferencialiga főtábláján, miután a hazai pályán elszenvedett 1–0-s vereség után idegenben 4–0-ra múlta felül az osztrák Wolfsberget), a Mol Fehérvár FC az Ekl rájátszásában búcsúzott: a Köln elleni idegenbeli 2–1-es győzelmét a hazai 3–0-s vereség követte, így a Vidi nem lesz ott a csoportkörben.

„A magyar futball érdeke azt kívánta volna meg, hogy a Fradi mellett egy másik csapatunk, a Fehérvár is legyen ott a csoportkörben, és mint ahogy Sallói István barátom, a fehérváriak sportigazgatója elárulta, hogy szurkolt nekünk, természetesen mi is szorítottunk azért, hogy ez így legyen – mondta Török László, csapatunk vezetőedzője. – Viccesen teszem hozzá, hogy nekünk az lett volna az igazán jó, ha a Vidi kiharcolja a hosszabbítást, így még több perc lett volna a lábakban... Egyébként volt is erre esélye, hiszen a második félidő egyes időszakaiban a Köln fölé kerekedett a Fehérvár, de nem sikerült olyan eredményt elérnie, hogy kiharcolja a ráadást. Átérezzük a helyzetüket, hiszen mi is csalódottak voltunk, amikor búcsúztunk, most nyilvánvalóan ők is azok lehetnek. De ahogy mi akkor, úgy azt gondolom, ők most is hamar túlteszik magukat a történteken, profi klubról van szó.”

Ha azt vesszük, hogy az előző bajnokságban megelőztük a Fehérvárt és a mostani sorozatot is jobban kezdtük nála, kijelenthető, hogy esélyesebbek is vagyunk a vasárnapi mérkőzésén?

„Ez így nem jelenthető ki, hiszen új sorozat kezdődött, volt mozgás a játékoskeretekben, a jelentősebb inkább náluk – állapította meg Török László. – Minden bajnokság és minden mérkőzés más, a bajnokság ilyen korai szakaszában pedig még nem kell foglalkozni a tabellával. Jól mutat, hogy a Kisvárda az élen áll, de nem a táblázatot nézegetjük, hanem dolgozunk keményen, maximálisan koncentrálunk, az erőviszonyok megfejtésére pedig az első kör után visszatérhetünk. Kétségtelen, jó periódusban vagyunk, és bár a Fehérvár az elmúlt hetekben csütörtök-vasárnap ritmusban játszott, van olyan szintű csapat, hogy rotálni tudjon, és a legfrissebb állapotban lévő játékosokkal érkezik hozzánk. Nekünk is volt mihez alkalmazkodni a héten, hiszen a lehető legrosszabb időpontban, a kora délutáni kánikulában lépünk pályára, így a bioritmust is ehhez kellett igazítani a heti munkában. A stábbal minden megterveztünk, készen állunk a mérkőzésre, akkor is, ha huszonöt fok lesz, de akkor is, ha negyven, ezen nem tudunk változtatni. A mostani hőségben kívülről nézni a meccset is megterhelő, hát még futballozni, úgyhogy minden tisztelet a játékosoké, akik ilyen körülmények között is tudásuk legjavát igyekeznek adni.”

A bajnokságban eddig döntetlen-győzelem sorminta szerint haladtunk, eszerint, most iksznek kellene következnie. Elfogadható lenne?

„Mindig az eredményességre, azon belül a győzelemre törekszünk, akár idegenben, akár hazai pályán játszunk – felelte a vezetőedző. – Győztes mentalitással lépünk majd fel, bízunk benne, hogy ennek meg is lesz az eredménye.”

A mérkőzés vasárnap 14.30-kor kezdődik a Várkerti Stadionban, a hazai jegypénztár délben nyit, jegyinformációk ITT.


next match
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló