Ismerősökkel érkezik a Pénzügyőr

2022-08-02 16:11:57
Kisvárda FC

A bajnokság második mérkőzését is hazai pályán játssza NB III-as csapatunk. BEHARANGOZÓ

Szombat után szerdán is pályára lép bajnoki mérkőzésen NB III-as csapatunk, hogy aztán tíz napig ne legyen megmérettetése, hiszen a hétvégére kiírt kupaforduló a tartalékcsapatokat nem érinti. Az Eger elleni győzelem (4–0) után a második játéknapon is hazai körülmények között lép fel csapatunk, amely a fővárosiak által kért pályaválasztói jog felcserélése miatt ezúttal a Pénzügyőr SE-t fogadja. A vendégek újoncok a harmadik ligában, de a belépőjük igen emlékezetesre sikeredett.

„Az egyből kiderült, hogy nem egyszerű újoncról van szó, hiszen Tiszaújvárosban az ellenfeleknek nem szokás három nullra nyerniük – utalt a Pénzügyőr vasárnapi eredményére Kocsis János, a Kisvárda Master Good II edzője. – Annyiban vagyunk könnyebb helyzetben, hogy mi már láttuk a Pénzügyőrt, sikerült feltérképeznünk a fővárosi csapatot, így vannak róla információink. Igyekszünk nem elkövetni azokat a hibákat, mint a Tiszaújváros, és természetesen az a cél, hogy a második meccsünket is megnyerjük.”

Ugyan a Pénzügyőrrel először játszunk, mégis lesznek ismerősök az ellenfél soraiban. Az edző, Lászka Balázs korábbi ferencvárosi futballista, segítője pedig Seres Zsolt, aki a nagy idők nagy tanújaként volt több ciklusban is kisvárdai futballista, igazi spílerként. A játékoskeretben pedig Popovics Bertold neve tűnt fel, az újpesti nevelésű futballista 2014-ben szerepelt az akkor NB II-es csapatunk színeiben.


NB III KELETI CSOPORT: 2. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD II (1.)–PÉNZÜGYŐR SE (3.)

Várkerti Sporttelep, szerda, 17.30

Vezeti: Szabó Péter (Flinta Zoltán, Kató Bence)


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló