Bemutatjuk lehetséges ellenfeleinket
Ismerkedjünk meg azokkal a klubokkal, amelyek közül egyet kisorsolnak nekünk.
Szerda kora délutánig hat olyan csapattal kell számolnunk, amely a klubtörténetünk első nemzetközi mérkőzésén, az Európai-konferencialiga (Ekl) második selejtezőkörében az ellenfelünk lehet (négy csapat egyedül „pályázik” erre a szerepre, illetve megkaphatjuk az első selejtezőkörös grúz–észt csata továbbjutóját).
A lehetséges ellenfelek között van egykori KEK-győztes, korábbi Bajnokok Ligája-csoportkörös és ott a Bayern Münchent is legyőző csapat, tradicionális (vagy magát annak tartó) román klub, valamint a hazája élvonalából egyedüliként eddig ki nem eső izraeli csapat, amely egyaránt 24 alkalommal lett bajnok és kupagyőztes.
A szovjet utódállamokban szereplő csapatok bajnoksága jelenleg is tart, hiszen őszi-tavaszi rendszerű, Romániában és Izraelben – hozzánk hasonlóan – a nyáron kezdődik majd a bajnokság. Amennyiben a BATE lesz az ellenfelünk, a belorusz csapatnak semleges helyszínt kell keresnie a hazai mérkőzése megrendezéséhez, hiszen az európai szövetség a háborúban való részvétel miatt nem engedi, hogy a fehéroroszok saját hazájukban fogadják ellenfeleiket.
Ismerkedjünk meg a lehetséges ellenfelekkel!
SZK DINAMO TBILISZI
A legismertebb és legeredményesebb grúz csapat, amely nemcsak a Szovjetunió széthullása után ért el sikereket, hanem a nagy birodalom fennállása alatt is. Ekkor hódította el a Kupagyőztesek Európa Kupáját 1981-ben, mielőtt kétszer szovjet bajnok és kupagyőztes lett. Az önállósuló Grúzia bajnokságát sokáig uralta, de a legutóbbi két kiírást a Dinamo Batumi nyerte meg, ahogy a mostani sorozatban (a grúzoknál tavaszi-őszi rendszerű a bajnokság) is utóbbi csapat áll az élen, a Tbiliszi jelenleg 16 forduló eltelte után három ponttal lemaradva tőle a második.
Nemzetisége: grúz
Alapítási éve: 1925
Színe: kék-fehér
Dicsőséglistája:
Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK)-győztes: 1 (1981)
Szovjet bajnok: 2 (1964, 1978)
Szovjet kupagyőztes: 2 (1976, 1979)
Független Államok Közössége-kupagyőztes: 1 (2004)
Grúz bajnok: 18 (1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 1998, 1999, 2003, 2005, 2008, 2013, 2014, 2016, 2019, 2020)
Grúz kupagyőztes: 13 (1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 2003, 2004, 2009, 2013, 2014, 2015, 2016)
Grúz szuperkupa-győztes: 5 (1996, 1997, 1999, 2005, 2008)
Helyezése a 2021-es bajnokságban: 2. (ezzel kvalifikált az Ekl-be)
Helyezése a jelenleg is tartó 2022-es bajnokságban: 2.
Stadion: Dinamo Aréna (55 ezer férőhely)
A játékoskeret értéke a transfermarkt.de alapján: 6.63 millió euró
Legértékesebb játékosa a transfermakt.de alapján: Ousmane Camara (guineai) 550 ezer euró
PAIDE LINNAMEESKOND
Nagyon fiatal klub, amelyet hazájában az észt Barcelonának neveznek – aligha a futballtudása, sokkal inkább a klubszíne miatt. Az ugyancsak tavaszi-őszi rendszerű bajnokság tavalyi harmadik helyezettjeként szerzett jogot a konferencialiga-indulásra, ezt idén az észt kupa elhódításával fejelte meg.
Nemzetisége: észt
Alapítási éve: 1990
Színe: piros-kék
Dicsőséglistája:
Észt kupagyőztes: 1 (2022)
Helyezése a 2021-es bajnokságban: 3. (ezzel kvalifikált az Ekl-be)
Helyezése a jelenleg is tartó 2022-es bajnokságban: 4.
Stadion: Paide Linnastaadion (768 férőhely)
A játékoskeret értéke a transfermarkt.de alapján: 3.44 millió euró
Legértékesebb játékosa a transfermakt.de alapján: Deabeas Owosu-Sekyere (holland-ghánai) 400 ezer euró
FC BATE BORISZOV
A fehérorosz klub a kelet-európai régió egyik meghatározó klubjává vált azáltal, hogy öt alkalommal (2008-2009, 2011-2112, 2012-2013, 2014-2015, 2015-2016) bekerült a Bajnokok Ligája csoportkörébe és ugyancsak öt alkalommal (2009-2010, 2010-2011, 2012-2013, 2017-2018, 2018-2019) lehett ott az Európa-liga-főtábláján is. Legnagyobb eredménye, hogy a BL csoportkörében 2012. október 3-án 3–1-re legyőzte az előző kiírás döntősét, a 2012-2013-as sorozat későbbi győztesét, a Bayern Münchent. Az El-ben kétszer is bejutottak az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé.
Sokáig hazája egyeduralkodó csapatának számított, 2006 és 2018 között zsinórban tizenháromszor hódította el a bajnoki címet, ennek a sorozatnak a Dinamo Breszt vetett véget. Azóta sem tudta visszahódítani a trónt, újabban a Szoligorszk előzgeti meg. Játékosaink közül Szlobodan Szimovcs játszott korábban (2018-2019) a BATE-ban, onnan igazolt Kisvárdára. Magyar vonal, hogy többször is találkozott hazánk reprezentásaival, a DVSC-vel, illetve a Fehérvárral is.
Nemzetisége: fehérorosz
Alapítási éve: 1973
Színe: kék-sárga
Dicsőséglistája:
Fehérorosz bajnok: 15 (1999, 2002, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018)
Fehérorosz kupagyőztes: 3 (2006, 2010, 2015)
Fehérorosz szuperkupa-győztes: 7 (2010, 2011, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017)
Helyezése a 2021-es bajnokságban: 2. (ezzel kvalifikált az Ekl-be)
Helyezése a jelenleg is tartó 2022-es bajnokságban: 1.
Stadion: Boriszov Aréna (13 126 férőhely)
A játékoskeret értéke a transfermarkt.de alapján: 8.08 millió euró
Legértékesebb játékosa a transfermakt.de alapján: Alekszandar Filipovics (szerb) 1.2 millió euró
KAJRAT ALMATI FK
A fejlődő kazah futball egyik jeles képviselője, az egyedüli kazah csapat, amely szerepelt a szovjet bajnokságban. 2004-ben csaknem feljutott a Bajnokok Ligája-főtáblára, de hosszabbításban veszített a szlovák Artmediával szemben. A vasutasklub főszponzora elvesztése után 2008-ban kiesett az élvonalból, de azonnal vissza is jutott, és azóta is meghatározó tagja hazája bajnokságának.
Nemzetisége: kazah
Alapítási éve: 1954
Színe: kék-fehér
Dicsőséglistája:
Kazah bajnok: 3 (1992, 2004, 2020)
Kazah kupagyőztes: 10 (1992, 1996, 1999, 2001, 2003, 2014, 2015, 2017, 2018, 2021)
Kazah szuperkupa-győztes: 2 (2016, 2017)
Helyezése a 2021-es bajnokságban: 3. (ezzel kvalifikált az Ekl-be)
Helyezése a jelenleg is tartó 2022-es bajnokságban: 8.
Stadion: Almaty Ortalyk Stadion (23 804 férőhely)
A játékoskeret értéke a transfermarkt.de alapján: 10.85 millió euró
Legértékesebb játékosa a transfermakt.de alapján: Jacek Goralski (lengyel) 1.6 millió euró
CS UNIVERSITATEA CRAIOVA
Nem tévesztendő össze az U Craiova 1948-cal, amely csapatunk nyári edzőmeccspartnere lesz Ausztriában. Máig vitatott, hogy melyik craiovai klub tekintendő tradicionálisnak, a CS U Craiova 1948 és 1991 közötti eredményeit ennek a klubnak írta jóvá a bukaresti ítélőtábla.
Nemzetisége: román
Alapítási éve: 2013
Színe: kék-fehér
Dicsőséglistája:
Román bajnok: 4 (1974, 1980, 1981, 1991)
Román kupagyőztes: 8 (1977, 1978, 1981. 1983, 1991, 1993, 2018, 2021)
Román szuperkupa-győztes: 1 (2021)
Helyezése a 2021-2022-es bajnokságban: 3. (ezzel kvalifikált az Ekl-be)
Stadion: Ion Oblamenco (30 944 férőhely)
A játékoskeret értéke a transfermarkt.de alapján: 19.60 millió euró
Legértékesebb játékosa a transfermakt.de alapján: Ivan Andrei (román) 1.8 millió euró
MACCABI TEL-AVIV FC
Az egyetlen futballcsapat, amely sosem esett ki az izraeli élvonalból, és egyike annak a három izraeli klubnak, amely a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt (2004-2005, 2015-2016). A klub sajátja, hogy fiatal tehetségeket nevel, és azok eladásából tartja fenn magát. Akadémiáján mintegy 750, 6-15 év közötti gyermek nevelkedik.
Nemzetisége: izraeli
Alapítási éve: 1906
Színe: sárga-fekete
Dicsőséglistája:
Izraeli bajnok: 24 (1923, 1929, 1936, 1937, 1942, 1947, 1950, 1952, 1956, 1958, 1968, 1970, 1972, 1977, 1979, 1992, 1995, 1996, 2003, 2013, 2014, 2015, 2019, 2020)
Izraeli kupagyőztes: 24 (1929, 1931, 1933, 1941, 1946, 1947, 1954, 1955, 1958, 1959, 1964, 1965, 1967, 1970, 1977, 1987, 1988, 1994, 1996, 2001, 2002, 2005, 2015, 2021)
Izraeli szuperkupa-győztes: 7 (1965, 1968, 1977, 1979, 1988, 2020, 2021)
Helyezése a 2021-2022-es bajnokságban: 3. (ezzel kvalifikált az Ekl-be)
Stadion: Bloomfield Stadion (29 150 férőhely)
A játékoskeret értéke a transfermarkt.de alapján: 17.3 millió euró
Legértékesebb játékosa a transfermakt.de alapján: Djordje Jovanovics (szerb) 2.5 millió euró