Egy hétvégére két bajnok
Ilyen volt az utánpótláshétvége, benne annak a két meccsnek az ÖSSZEFOGLALÓJA, amely az elsőséghez vezetett.
Két bajnoki címet ünnepelhettek a hétvégén a Várda LA csapatai, de közülük csak az U15 érte el a céljait, vagy inkább az álmait. Ez a csapat az első, amely kisvárdai színekben először nyert kiemelt korosztályos bajnokságot.
Az U17-esek számára alap volt, hogy megnyerik a regionális sorozatot, és nekik most kezdődik a neheze, a háromkörös osztályozó, amellyel kikaparhatják a gesztenyét azügyben, hogy jövőre az U19-es csapatunk megint a legjobbak között szerepelhessen.
Mindkét csapatunknak jár a gratuláció!
MLSZ ORSZÁGOS U19 B CSOPORT (9-16. HELYÉRT), 13. FORDULÓ
Eredmények: Zalaegerszegi TE FC–Várda LA 0–3, Nyíregyháza Spartacus FC–Vác VLSE 4–3, DVSC–Kecskeméti TE LA 5–0, Diósgyőri VTK–Mol Fehérvár FC 3–2
Az élcsoport állása: 1. Diósgyőr 33 pont/13 meccs (5 hozott bónuszpont), 2. Várda LA 26/13 (3, 7 győzelem), 3. Mol Fehérvár FC 26/12 (6, 6), 4. Kecskemét 22/13 (1)
A Zalaegerszegi TE FC–Várda LA mérkőzés összefoglalója:
MLSZ REGIONÁLIS U17 ÉSZAKKELET, 21. FORDULÓ
A fotón: A VLA U17-es csapata Csengerben szerezte meg az utolsó győzelmét az alapszakaszban
A Csenger FC–Várda LA (0–7) mérkőzés összefoglalója:
MLSZ ORSZÁGOS U16 A CSOPORT (1-8. HELYÉRT), 13. FORDULÓ
Eredmények: Puskás Akadémia FC–Várda LA 3–0, Ferencváros–Bp. Honvéd-MFA 1–1, Illés Akadémia-Haladás–Vasas Kubala Akadémia 0–1, MTK Budapest–Mol Fehérvár FC 4–2
Az élcsoport állása: 1. Puskás Akadémia 36 pont/12 meccs (5 hozott bónuszpont), 2. Ferencváros 32/12 (5), 3. Várda LA 23/13 (3), 4. Bp. Honvéd-MFA 22/13 (3)
A Puskás Akadémia FC–Várda LA mérkőzés összefoglalója:
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT CSOPORT, 22. FORDULÓ
Eredmények: Mol Fehérvár FC–Várda LA 0–6, Paksi FC–Puskás Akadémia FC 0–2, Diósgyőri VTK–ETO FC Győr 3–1, Vasas Kubala Akadémia–DVSC 1–1, Ferencváros–MTK Budapest 2–4, Bp. Honvéd-MFA–Pécsi MFC 4–1
A bajnokság végeredménye: 1. VÁRDA LA 45 pont, 2. DVSC 44, 3. Bp. Honvéd-MFA 42 (13 győzelem, 56–30-as gólkülönbség), 4. Ferencváros 42 (13, 51–33), 5. Győr 41, 6. Puskás Akadémia 35, 7. Paks 27, 8. MTK 23 (6, 33–42), 9. Diósgyőr 23 (6, 32–41), 10. Pécs 22 (6), 11. Vasas 22 (5), 12. Mol Fehérvár FC 9
A Mol Fehérvár FC–Várda LA mérkőzés összefoglalója:
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT CSOPORT, 26. FORDULÓ
Eredmények: ETO FC Győr–Várda LA 3–2, MTK Budapest–Vasas Kubala Akadémia 1–6, Puskás Akadémia FC–Ferencváros 0–3, DVSC–Illés Akadémia-Haladás 0–2, Bp. Honvéd-MFA–DVTK 4–2
Az élcsoport állása és a VLA helyezése: 1. Bp. Honvéd-MFA 61 pont/25 meccs, 2. Puskás Akadémia 39/26 (12 győzelem, 43–39-es gólkülönbség), 3. Illés Akadémia-Haladás 39/26 (12, 41–42), 4. Vasas 38/26 (11, 53–38), 5. DVSC 38/26 (11, 46–43), ...8. Várda LA 31/26
Az ETO FC Győr–Várda LA mérkőzés összefoglalója:
A borítófotón: A Várda LA U15-ös bajnokcsapatának fehérvári hat gólján négyen osztoztak

