Pontszerzéssel is eggyel hátrébb

2022-04-25 13:29:33
Kisvárda FC

Huszonegy forduló eltelte után szorult ki tartalékcsapatunk az első hat közül.

A tabellán hat ponttal előtte álló csapat ellen ért el döntetlent vasárnap NB III-as legénységünk, amelynek eredménye tehát az elfogadható kategóriába tartozik. Mégis, egy helyezést visszacsúszott a Kisvárda Master Good II, és arra legutóbb a 11. forduló után, október 13-án volt legutóbb példa, hogy ne legyünk tagja a hatos élbolynak, és éppúgy a hetedik pozícióban álljunk, ahogy most.

Örömtelibb, hogy a Hajdúszoboszló elleni, a viharos időjárás által alaposan befolyásolt mérkőzésen hosszabb sérülés után játszhatott újra Szőr Levente, és már leülhetett a kispadra Szentes Dávid, valamint Vass Ottó is.

Csapatunkra a hétvégén sem vár könnyebb feladat, sőt... A Kisvárda Master Good II az éllovas Kazincbarcika vendége lesz, a borsodiak pedig győzelmük esetén már matematikailag is bajnokok lehetnek.


NB III KELETI CSOPORT: 32. FORDULÓ

Eredmények: Kisvárda Master Good II–Aqua-General Hajdúszoboszló 0–0, Diósgyőri VTK II–Sényő-Carnifex FC 0–2, Debreceni EAC–Békéscsaba 1912 Előre II 2–2, BKV Előre–Kolorcity Kazincbarcika SC 0–1, Eger SE–Termálfürdő FC Tiszaújváros 1–2, Törökszentmiklósi FC-Veteriner–Tállya KSE 2–2, Hidasnémeti VSC–Újpest FC II 0–4, Putnok FC–DVSC II 1–2, Jászberényi FC–Tiszafüredi VSE 0–2, Salgótarjáni BTC–Füzesgyarmati SK 0–0

Az élcsoport állása: 1. Kazincbarcika 87 pont, 2. DEAC 72, 3. BKV Előre 67, 4. Hajdúszoboszló 59, 5. Tiszaújváros 57, 6. Sényő 54, 7. Kisvárda Master Good II 53, 8. Békéscsaba II 47 (13 győzelem, 73–55-ös gólkülönbség), 9. Újpest II 47 (13, 60–48), 10. Putnok 46


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló