Töménytelen izgalom, féltucat gól

2022-02-19 21:42:32
Kisvárda FC

Nem akármilyen meccset játszottunk a Pakssal, már „két és fél” góllal vezettünk, és az egyenlítés után is nyerhettünk volna. BESZÁMOLÓ

Beállítottuk az egy meccsen született gólcsúcsunkat (mármint összesen, eddig is fél tucat volt a csúcs ilyen-olyan változatban) és a kilences veretlenségi széria is az eddigi leghosszabb, amit az NB I-ben produkáltunk. Mégis, kicsit savanyú volt a szőlő a Paks elleni meccs lefújásakor, hiszen a mérkőzés elején és a végén lezárhattuk volna úgy a partit, hogy miénk legyen a három pont.

Szűk negyedóra után úgy tűnt, gond nélkül nyerünk. Vezettünk 2–0-ra, a góloknál mondjuk nem álltunk hadilábon a szerencsével, hiszen két megpattanó lövés került a hálóba. Aztán kiünnepeltük magunkat a harmadik gólunk után is, már megjelent az eredményjelzőn a 3–0, ám hosszú VAR-ozás után kiderült, a gólt szerző Driton Camaj lába az indítás pillanatában cipőorrnyival előrébb volt. A VAR-mentes időszakban erre mondtuk, egyvonal.

A videózgatás következtében öt percet hosszabbított az első játékrész végén a spori, és ebben az időszakban több minden történt, mint egy közepesen izgalmas meccs teljes játékidejében. Még a 44. percben jártunk, amikor szépített a Paks; a 45+3.-ben, amikor a gólt szerző Papp Kristóf a lécre bombázta a labdát; a 45+4.-ben, amikor tizenegyeshez jutott a Paks; a 45+5.-ban, amikor Dombó Dávid kivédte Ádám Martin büntetőjét – a labda szögletre pattant, és bár a hosszabbítás letelt, Erdős József még elengedte a sarokrúgást, amiből a 45+6.-ben egyenlített a Paks.

Vérszemet kapott a semmiből egalizáló vendégcsapat, ezt jelezte, hogy Böde Dániel beállításával két erőcsatáros szerkezetre váltott Bognár György edző. Fölénybe is került a vendégcsapat, a büntetőt hibázó Ádám Martin beadását Böde váltotta gólra.

Szerencsére nem estünk össze, jól szálltak be a cserék (akik közül Jasir Asani és Jaroslav Navrátil is gólt szerzett a két csapat paksi mérkőzésén), közülük Asani betalált, az egyenlítést követően pedig Janisz Karabeljov és Navrátil is nagy helyzetbe került, de minden kimaradt. Miként a végén Karabeljov is fölé ágyúzta a meccslabdát.

Maradt a döntetlen, pedig ugye az elején és a végén is dönthettünk volna...


OTP BANK LIGA: 21. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–PAKSI FC 3–3 (2–2)

Várkerti Stadion, 2155 néző, v.: Erdős (Horváth R., Király K.)

KISVÁRDA: Dombó – Peteleu (Hej, a szünetben), Kravcsenko, Prenga, Leoni – Melnik, Zlicsics (Karabeljov, 66.) – Camaj (Asani, 66.), Ötvös, Bumba (Navrátil, 69.) – Mesanovic. Vezetőedző: Erős Gábor

PAKS: Rácz G. – Osváth (Böde, a szünetben), Tamás O., Szélpál N., Lenzsér, Medgyes S. – Szabó B. (Haraszti, 72.), Papp K. (Kesztyűs, 72.), Balogh B. (Kinyik, 80.) – Sajbán, Ádám M. (Kovács N., 85.). Vezetőedző: Bognár György

Gólszerző: Mesanovic (1–0) a 4., Melnik (2–0) a 12., Papp K. (2–1) a 44., Papp K. (2–2) a 45+6., Böde (2–3) a 71., Asani (3–3) a 75. percben


A fontosabb események

4. perc: Melnik indításából Camaj adott jobbról középre, ahol Mesanovic egyből, 15 méterről jobbal a kapu közepét vette célba. Rácz Gergő bal kézzel nyúlt a labda felé, amely onnan a jobb alsó sarokba vágódott, 1–0.

12. perc: Bumba baloldali beadását Medgyes Sinan fejelte ki, Melnik középen átvette, majd Papp Kristóf mellett balra tolta, aztán 17 méterről úgy lőtt a kapu bal oldalába, hogy a labda a közbelépő Tamás Olivér lábáról hullott a hálóba, 2–0.

44. perc: Balogh Balázs ívelt a tizenhatoson belülre szabadrúgásból, Lenzsér továbbfejelte a labdát, amit Papp Kristóf jobb lábbal, három méterről a kapu jobb oldalába lőtt, 2–1.

45+5. perc: Balogh Balázs tizenhatoson belülre löbbölt labdáját Leoni Ádám Martin elől balszerencsésen középre fejelte, Sajbán megelőzte vele Peteleut, utóbbi pedig elsodorta a paksi támadót. A büntetőből Ádám Martin ballal vette célba a jobb alsó sarkot, de Dombó gyors vetődéssel szögletre ütötte a labdát.

45+6. perc: Balogh Balázs baloldali sarokrúgása után Lenzsér fejelte vissza a labdát a jobboldali kapufa irányába, érkezett Papp Kristóf, és három méterről bevetődve a kapu bal oldalába fejelte, 2–2.

71. perc: Ádám Martin a tizenhatos előteréből, balról ívelte középre a labdát, Böde pedig öt méterről a mozgásával ellentétes irányba, a jobb alsó sarokba fejelt, 2–3.

75. perc: Mesanovic indításával Melnik kiugratta a bal oldalon megiramodó Asanit, aki tíz méterről ballal a bal alsó sarokba lőtt, 3–3.


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló