Harmadszor is a hónap gólja

Augusztus és szeptember után újra kisvárdai játékos birtokába került a díj.
Az augusztusban nyertes Matheus Leoni és a szeptemberben, éppen a Debrecennek lőtt góljával az élen végzett Jasmin Mesanovic után az OTP Bank Ligában 2021. decemberében is kisvárdai játékos szerezte az adott dekád legszebb találatát.
Jasir Asani december 5-én a Fehérvár elleni meccsen szerzett gólja nemcsak a 15. játéknap rangsorában vitte el a pálmát, hanem az elmúlt év utolsó hónapjának legszebbje is lett. Albán-északmacedón játékosunk a szombati, debreceni mérkőzés után vette át a Magyar Labdarúgó-szövetség és az M4 Sport által odaítélt díjat.
„Természetesen nagyon örülök a díjnak, amire büszke is vagyok – nyilatkozta a mérkőzést követően az M4 Sportnak Jasir Asani. – Talán annak is köszönhetően tudtam ilyen szépen befejezni a támadást, mert szeretek a jobb szélen játszani, ahonnan befelé húzva ballal veszem célba a kaput. Szép ez az elismerés, de ez már a múlt, boldogabb lennék, ha a debreceni meccs hajrájában értékesítem a nagy helyzetemet, és azzal győzelemhez segítem a csapatot.”
Ha ehhez hozzávesszük, hogy októberben Dombó Dávid produkálta a hónap védését, akkor bizony megállapíthatjuk, hogy csapatunk csak novemberben maradt egyéni elismerés nélkül.
Jasir Asani díjnyertes gólja a Fehérvár ellen – 2021. 12. 05.

