Jó kezdés, egyenlő győzelem
A meccs első negyedének remeklése kellett leginkább a Fehérvár legyőzéséhez. BESZÁMOLÓ
Gyirmóton tizedik, az MTK ellen a hetedik, a Fehérvárral szemben vasárnap a negyedik percben szerezte meg a vezetést csapatunk. A bajnokság eddigi szakaszában sem állt messze a kisvárdai legényektől a korai előnyszerzés, de Erős Gábor megbízatása alatt tovább erősödött ez a vonal. És az első után a másodikra sem kellett sokáig várni, a kettő között pedig lehengerlően futballozott a hazai csapat.
A gólszerzőkön kívül Jasmin Mesanovic, Bohdan Melnik és Claudiu Bumba is veszélyes volt a kapura, aztán pedig közelebb jártunk a 3–0-hoz, mint a 2–1-hez. Még úgy is, hogy Kenan Kodro lövését bravúrral védte Dombó Dávid, ám kisvártatva kapusunk rossz ütemű kifutását Nikolics Nemanja büntette góllal.
Jasir Asani újabb találatát a VAR – jogosan – elvette, talán, ha Bumba egy ütemmel hamarabb tálal az albán támadó elé. Hogy szünet előtt nem változott az eredmény, ahhoz kellett Dombó egy támadáson belüli két védésére: előbb ifjabb Dárdai Pál fejesét, majd Nikolics lövését hárította.
A második félidő elejét is megnyomta a Kisvárda, továbbra is Asani játszott hatalmas kedvvel és munkabírással – kár, hogy többször lesre futott, amikor pedig olyan helyzetbe került, mint a góljánál, a lövés helyett a – pontatlan – beadást választotta.
Átvette az irányítást a Fehérvár, a vendégek mentek előre az egyenlítését, de fölényük meddőnek bizonyult, a kisvárdai védelem jól állt a lábán. A végén úgy volt vele csapatunk, hogy a legjobb védekezés a táamdás, és a nehéznek ígérkező hosszabbítás alatt sikerült az ellenfél térfelén tartani a labdát, az utolsó beívelést pedig elhárítani.
Nyert csapatunk, amely harminc pontot szerezve második a tabellán. Az első négy helyezett egymás elleni meccseiből álló hétvégi fordulóból pedig a mieink jöttek ki a legjobban csak a Kisvárda szerzett három pontot, így sikerült némileg leszakítani a Puskás Akadémiát és a Fehérvárt, illetve két pontra megközelíteni a Ferencvárost.
Ugye, nem álmodunk?
OTP BANK LIGA: 15. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL FEHÉRVÁR FC 2–1 (2–1)
Várkerti Stadion, 1521 néző, v.: Solymosi (Tóth V., Medovarszki J.)
KISVÁRDA: Dombó – Peteleu, Prenga, Csirkovics, Leoni – Melnik, Szimovics – Asani (Navrátil, 67.), Ötvös (Karabeljov, 78.), Bumba (Camaj, 78.) – Mesanovic (Kravcsenko, 92.). Megbízott vezetőedző: Erős Gábor
FEHÉRVÁR: Kovács D. – Nego, Fiola, Stopira, Heister – Dárdai P. (Kovács I., 71.), Szendrei N. (Lüftner, 26.), Makarenko, Petrjak – Kodro, Nikolics N. (Zivzivadze, 79.). Vezetőedző: Szabics Imre
Gólszerző: Csirkovics (1–0) a 4., Asani (2–0) a 22., Nikolics (2–1) a 27. percben
A gólok története
4. perc: Asani jobboldali szöglete után a rövid saroknál, három méterre a kaputól Csirkovics belecsúsztatott a labdába, amely a jobboldali kapufáról pattant a hálóba, 1–0.
22. perc: Melnik vezette a labdát középről jobbra, Asanihoz passzolt, ő kettőt tolt a labdán, majd 18 méterről, a tizenhatos jobboldali sarkától ballal a jobb felső sarokba csavarta a labdát, 2–0.
27. perc: Nego hosszú labdával indította a bal oldalon meglóduló Nikolicsot, aki elé Dombó messzire kifutott a kapujából, de fejjel nem érte el a labdát, Nikolics pedig 12 méterről jobbal a léc alá vágta, 2–1.
A borítófotón: Jasir Asani ismét főszerepet vállalt a győzelemből
Fotó: Nyulak Nikoletta