Szezon-, de nem évzáró meccs
Az első kör utolsó mérkőzését játssza NB III-as csapatunk, amely Tállyára látogat – BEHARANGOZÓ.
Az őszi szezon utolsó mérkőzését játssza vasárnap NB III-as csapatunk, mégsem tér még téli álomra, hiszen december 5-én a tavaszról előrehozott mérkőzésen, Sényőn is játszik még. Előtte azonban a Tállya lesz az ellenfél – ugyancsak idegenben.
„Fokozottan komolyan kell vennünk a mérkőzést, hiszen a táblázat alsó fertályához tartozó csapatok ellen hajlamosak voltunk pontokat hullajtani ebben a szezonban, azt pedig saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy a Tállya veszélyes ellenfél. Tavaly ilyenkor hazai pályán nagy nehézségek árán győztük le kétgólos hátrányból, tavasszal idegenben pedig döntetlent értünk el az otthonában. A Tállya a saját katlanjában mindenkire veszélyes ellenfél, biztos, hogy most is mindent megtesz majd a győzelemért, de nekünk is az a célunk, hogy három ponttal gazdagodjunk. Kellő komolysággal, megfelelő hozzáállással és az elmúlt hetekben nyújtott jó teljesítmény megismétlésével valóra válhat a tervünk” – mondta a vasárnapi fellépés apropóján Kocsis János, a Kisvárda Master Good II edzője.
NB III KELETI CSOPORT: 19. FORDULÓ
TÁLLYA KSE (17.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (4.)
Tállya, Községi Sporttelep, vasárnap, 13.00
Vezeti: Práth Dávid (Bőhm Ármin, Molnár László Máté)