Folytatnánk az itthoni remeklést

2021-10-16 14:49:37
Kisvárda FC

Vezetőedzőnk a nyeretlen sereghajtó ellen is nehéz meccsre számít – BEHARANGOZÓ.

Két hét, pontosabban kisvárdai szempontból 16 nap szünet után folytatódik a bajnokság, amely a válogatott világbajnoki selejtezői miatt tért rövid pihenőre. Csapatunk a Honvéd elleni balszerencsés meccset (1–2) cipelte magával, de ha úgy tetszik, ezzel egy időre letudta a vereséget a csapat, hiszen eddig három győzelem egy fiaskó volt a sorminta. Szóval, most három sikernek kellene következnie – az elsőnek mindjárt vasárnap (14.30 a kezdés), az Újpest ellen.

„Hol kell aláírni, hogy ez így is lesz? – kérdezett vissza Joao Janeiro vezetőedző. – Akár az egész bajnokságra is elfogadnám, ha minden három győzelem után becsúszna egy vereség. Persze, a futball nem ilyen egyszerű, egy meccsen háromféle eredmény létezik, és minden csapat arra törekszik, hogy a legjobbat, a győzelmet érje el.”

Vasárnap délután a második fogadja a nyeretlen sereghajtót, de minden bizonnyal hiba lenne lekezelni a jelenlegi pozíciója miatt az Újpestet.

„Meggyőződésem, hogy az Újpest a bajnokság egyik legjobb csapata, és nekünk sem jutott eddig túl sok sikerélmény ellene – így Joao Janeiro. – Vasárnapi ellenfelünk balszerencsés rajtot vett, akár négy győzelme is lehetne, reméljük, nem most jön ki nekik erre a lépés. A bajnokságból három-négy csapat emelkedik ki, a többiek tudásszintje nagyjából egyforma, a meccsek többségén bármilyen eredmény születhet. Nem kérdéses, nagyon nehéz összecsapásra számítok vasárnap is.”

Itthon eddig háromból három győzelem a mérlegünk, a szurkolók hathatós támogatásával.

„Ó, igen, szurkolóink a csapat tizenkettedik játékosának számítanak – állapította meg a szakvezető. – Nagyon sokat jelent nekünk, hogy idegenbe is elkísérnek bennünket, a puszta jelenlétük is erőt ad. Az itthoni jó szereplésünkben is nagy szerepük van, alig várjuk az újbóli találkozást, reméljük minél nagyobb számban kijönnek, és persze ismét győzelemmel szeretnénk őket megörvendeztetni. Nagyon jó munkát végeztek a játékosok az elmúlt két hétben, ez is boldogsággal tölt el. Úgyhogy összességében bizakodó vagyok.”

Nem tudni, hogy a legutóbbi vereség következtében a kezdő tizenegyben hány helyen változtat Joao Janeiro, de egy csere biztosan lesz, hiszen a Honvéd ellen kiállított, és egy meccsre eltiltott Bohdan Melnik nem léphet pályára.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló