Ebben a párosításban először

2021-09-25 18:08:14
Kisvárda FC

A történelmünk első NB I-es meccsén közreműködő játékvezető fújja a sípot vasárnap.

Ő vezette az első NB I-es meccsünket, majd a tizenegyediket is, aztán ritkábbá váltak a találkozásaink a vasárnapi meccset dirigáló Bognár Tamással, aki a DVSC ellen hetedszer vezet csapatunknak az NB I-ben. Ebben a párosításban még nem kapott feladatot, eddig csak az Újpest ellen duplázott a Kisvárda meccsein.

A 42 éves, 216. NB I-es meccsére készülő Bognár Tamás irányítása mellett az első három NB I-es meccsünket elveszítettük, azóta javult a mérleg, amely egy győzelemmel és két döntetlennel egészült ki. Legutóbb május 1-jén Zalaegerszegen találkoztunk vele, akkor 0–0-ra végeztünk. A DVSC-nek 37-edszer vezet Bognár, ezzel vasárnaptól a Honvéd mellett a másik olyan csapat lesz, amelynek a meccsein a leggyakrabban közreműködött.

Bognár Tamás egy tizenegyest ítélt eddig ellenük (azt történetünk első NB I-es meccsén a Vidi kihagyta), két-két játékost állított ki a Kisvárdából és az ellenfelekből is, 13-szor mutatta fel a sárga lapot kisvárdai játékosnak és nyolcszor az ellenfeleknek.


OTP BANK LIGA, 7. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD (1.)–DVSC (6.)*

Várkerti Stadion, vasárnap, 14.15

Vezeti: Bognár Tamás (Szert Balázs, Király Krisztián – tartalékjátékvezető: Urbán Eszter)

*a zárójelben szereplő helyezési adatok a 7. forduló előttiek


Latest match
Kecskeméti TE
1-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kecskemét, Széktói Stadion
2023-05-26 18:15
OTP Bank Liga, 33. forduló