Ugrás az ismeretlenbe

2021-08-26 11:41:35
VLA

Pakson kezdi meg szereplését U19-es csapatunk – új bajnokságban, új edzővel. BEHARANGOZÓ

Elérkezett ez a pillanat is: a Várda LA legfelső korosztályos csapata, az U19 is lejátszhatja első mérkőzését a legfelső osztályban. Egész pontosan az országos alapcsoportban, ahonnan még ebben a bajnokságban nyílik átjárás a kiemelt klubok közé. Ehhez az első négy helyezett között kell végezni.

Mivel klubunk NB III-as tartalékcsapatot is versenyeztet, és abba több U19-es korú játékos is lehetőséget kap, ezért nyilvánvalóan súlyozni kell majd a megmérettetések között. Ez erre a hétvégére – amikor is a VLA U19 pénteken Pakson kezdi meg szereplését – még nem vonatkozik, hiszen az NB III-ban nem rendeznek fordulót.

„Ide kell még vennünk az U17-es korosztályt is, és ennek a három csapatnak kell a keretét úgy összeállítanunk hétről hétre, hogy versenyképes legyen, és jól szerepeljen a maga bajnokságában – vágott bele az első kisvárdai színekben esedékes mérkőzése előtt Gerliczki Máté, a VLA U19 edzője. – Ez a cél, a klubon belüli fő szempont pedig az, hogy a srácok számára meglegyen a felfelé áramlás lehetősége, előbb az NB III-as csapatba kerüljenek be, majd lehetőség szerint az NB I-es, ahogy azt Czérna Erik példája is mutatja.”

Gerliczki Máté a felnőttfutballból, az NB III-as Tiszaújvárosból érkezett, ami az egyik újdonság, a másik pedig, hogy az általa irányított korosztály sem ezen a szinten szerepelt eddig.

„Mondhatjuk, hogy fejest ugrunk az ismeretlenbe, hiszen én abszolút nem ismerem a mezőnyt, de szerintem senki, hiszen nem ebben a ligában játszott a csapat az előző sorozatban – folytatta Gerliczki Máté. – Vannak arra eszközök, hogy képet kapjon az ember az ellenfélről, ha más nem a nevek és születési dátumok alapján. Mivel egyik NB III-as csapatnak sincs mérkőzés a hétvégi kupaforduló miatt, ezért várható, hogy több 2003-as születésű játékos is szerepelni fog mindkét oldalon.”


MLSZ ORSZÁGOS U19 ALAPCSOPORT, 1. FORDULÓ

Péntek, 10.00: Paksi FC–Várda LA


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló