A meccs embere bízik a jó folytatásban

2021-08-12 07:56:24
Kisvárda FC

Nem az egyéni elismerés a legfontosabb, hanem az, hogy győzzön a csapat.

Két forduló után két győzelemmel várjuk az újabb mérkőzést. NB I-es csapatunk pénteken 20 órától az MTK Budapest vendége lesz. A legutóbbi, Gyirmót elleni mérkőzés (2–1) után is megszavaztatta Joao Janeiro vezetőedző a játékosokat, hogy szerintük ki volt a meccs embere. A legtöbb szavazat Claudiu Bumbára érkezett, ami nem meglepő, hiszen középpályásunk gólpasszal és góllal vette ki a részét a sikerből.

„Örülök, ha így látták a társak, de a legfontosabb az volt, hogy nyertünk – mondta Claudiu Bumba. – Igyekszem a következő meccseken is hozzájárulni a minél jobb szerepléshez. Tudjuk, mit követel meg tőlünk az edző, megfelelően feltérképezzük az ellenfeleket, és bebizonyítottuk eddig, hogy játékosokból áll a csapatunk. A Fradi otthonában csodálatos volt nyerni, de Gyirmót ellen talán még fontosabb pontokat szereztünk. Az MTK ellen az lesz a legfontosabb, hogy bebizonyítsuk, nem valamiféle véletlen volt az eddig megszerzett hat pontunk. Szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat.”


A borítófotón: Joao Janeiro vezetőedző adta át a társak által a meccs legjobbjának választott Claudiu Bumbának a díjat


next match
Soroksár SC
Kisvárda Master Good
Budapest, XXIII. Ker., Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-0
2-0
FC Ajka
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-09 14:00
Merkantil Bank Liga, 20. forduló